Foci

Nem tudott győzelemmel búcsúzni a Győr

Az OTP Bank Liga idei utolsó fordulójában a Győr Szombathelyen játszott 1-1-es döntetlent.

Az őszi első Győr a Haladás elleni bravúrral búcsúzott volna a 2012-es évtől, ugyanis a 17. forduló az utolsó az idei évben. Az ETO ráadásul temetes előnnyel vonulhatott volna téli szünetre az esetleges sikerrel, ugyanis az MTK és a Debrecen is tisztes távolból figyeli az éllovast.

Ennek megfelelően kezdett a listavezető, hiszen folyamatosan alakították ki a helyzeteket, ám nem volt könnyű dolguk, hiszen a szombathelyi gyepszőnyeg inkább hasonlított szántóföldre, mint futballpályára.

Ennek ellenére a 21. percben megszerezte a vezetést a Győr: egy baloldali beadásra középen Trajkovic érkezett, majd jobb külsővel, leheletfinom mozdulattal a hálóba küldte a játékszert.

Sok idő nem telt el, magára talált a Haladás, és néha a frászt hozták a vendégek szurkolóira, majd a 28. percben már Stevanovic is tehetetlen volt: Ugrai vezette le szinte az alapvonalig a labdát, majd középre adott, ahol két győri védő is elcsúszott, így Kalász zavartalanul passzolhatott a gólvonal mögé (1-1).

A fordulás után inkább a kakaskodásé volt a főszerep, de azért szép akciókat is láthatott a szombathelyi publikum. A hajrában aztán Radó eldönthette volna a mérkőzést, ám tíz méterről jócskán fölé lőtt, pedig ha nem akarja ennyire a léc alá helyezni a labdát, a Haladásé a három pont.

A történethez tartozik, hogy az ETO emberhátrányban fejezte be a mérkőzést, hiszen Kronavetert Solymosi játékvezető a 91. percben egy csúnya utánarúgás miatt kiállította.

Eredmény – OTP Bank Liga, 17. forduló
Szombathelyi Haladás – Győri ETO FC 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Kalász (28.) illetve Trajkovic (21.)

Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér, Halmosi (Devecseri, 84.) – Kalász (Németh M., 67.), Iszlai – Nagy D. (Andorka, 80.), Nagy G., Radó – Ugrai. Vezetőedző: Artner Tamás.

Győr: Stevanovic – Svec, Lipták, Takács Á., Völgyi (Dinjar, a szünetben) – Koltai, Pátkai, Kamber, Trajkovic, Varga R. (Dudás, 69.) – Strestik (Kronaveter, 58.) Vezetőedző: Pintér Attila.

Sárga lap: Iszlai (68.), Nagy G. (89.) illetve Pátkai (70.), Svec (72.), Koltai (83.)

Piros lap: Kronaveter (91.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik