Foci

A Fradi edzője megdicsérte játékosait

A labdarúgó NB I.-ben 0-2-ről pontot szerző Ferencváros vezetőedzője, Ricardo Moniz összességében elégedetten távozott Kecskemétről.

Kiválóan kezdte a Ferencváros elleni bajnokit a Kecskemét, és jól is folytatta, a 50. percben már 2-0-ra vezetett a lila-fehér alakulat a fővárosiak ellen.

Burgos remeklése után azonban a Fradi felállt a padlóról, és kiegyenlített, holott piros lapok is színesítették a mérkőzést. Előbb Besicet, majd a hazaiaktól Mohlt állították ki, a ráadásban pedig az ex-kecskeméti Alempijevic is kiállíttatta magát. A vége 2-2 és egy-egy pont a csapatoknak.

“A semleges nézőknek nyilván látványos volt ez a meccs, én ilyenkor viszont sokat öregszem. Egy nagyon jó csapat ellen szereztünk pontot, aminek örülünk. Az első félidőben sok pontatlan passzunk volt, nem találtuk a jó megoldásokat, az ellenfél pedig első lövéséből gólt szerzett.

Szünetben próbáltuk megnyugtatni a játékosokat és felhívni a figyelmüket a kezdeményezésre. Második félidőben megkaptuk a második gólt, innentől mindent egy lapra feltéve kellett játszanunk, Böde gólja pedig a reményt jelentette számunkra. Érzelmekben gazdag, túlfűtött meccsen két piros lapot kaptunk, de dicséretet érdemel minden játékos” – értékelt Ricardo Moniz, a Ferencváros szakvezetője.

Horváth Ferenc, a KTE vezetőedzője nem volt ennyire boldog a 94 perc után: “Volt itt minden mint a búcsúban, de a meccs végén meg kellett feleznünk a kalácsot, pedig az egészet szerettem volna. Úgy éreztem végig irányítunk egy jó csapat ellen, ha csak a kapufát nézzük itt a végén, akkor közelebb jártunk a győzelemhez. Az ilyen meccsek javára válnak a futballnak, mert mindkét csapat nyílt sisakkal játszott, bebizonyítva úgy is lehet futballozni, hogy nyerni akar az ember”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik