Foci

Az Újpestnek virítania kell

újpest fc (újpest fc, )
újpest fc (újpest fc, )

Az Eger ellen már nincs mese: győznie kell a lila-fehér együttesnek, ha az OTP Bank Ligában szeretne felzárkózni.

Újoncot fogad a Megyeri úton az Újpest, de ez nem azt jelenti, hogy korábban még nem találkozott egymással a két csapat az élvonalban. Ez lesz kettejük 11. mérkőzése. Hat újpesti siker mellett két döntetlen és két egri győzelem az eddigi mérleg, legutóbb 1987-ben 5-0-ra nyert az Újpesti Dózsa.

Jos Daerden, a lilák belga vezetőedzője a klub hivatalos weboldalának azt mondta, masszív együttes az Eger, amely ellen türelmesen kell játszani.

“Teljesen érthető, hogy újoncként ilyen stílusban játszanak, a mi feladatunk az, hogy megoldjuk az előttünk álló meccset és itthon tartsuk a három pontot. A csütörtöki edzésen azon volt a hangsúly, hogy azt a kevés helyet, amelyet a vendégek várhatóan támadóinknak engednek majd, hatékonyan használjuk ki. Ideális lenne, ha minél hamarabb megszereznénk a vezetést, mert az idő az Egernek dolgozik majd, de nem szabad kapkodnunk, hideg fejjel kell játszanunk” – így a tréner.

Szélesi sérülése után visszatérhet a pályára, nem játszhat viszont Aarab és Simon sérülése miatt.

A meccset Szabó Zsolt vezeti, 19 órától a Szusza Ferenc Stadionban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik