Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke nem tért ki a hollandoktól elszenvedett 4-1-es vereséget követően sokat kritizált Egervári Sándor szövetségi kapitány helyzetét firtató kellemetlen kérdés elől sem. “Ugyan kaptunk kritikát a hollandok elleni meccs után, de nem egy és nem két meccsen dől el minden. A fejlődést kell nézni, a folyamatot. 2010-hez képest nagyságrendekkel előrébb járunk, ezt mutatja a több mint 30 helynyi ugrás a világranglistán. Ez kiváló eredmény, mint ahogy a válogatott 65 százalékos mutatója is az. És ez a mérleg nem azért jó, mert a nemzeti csapat ellenfeleit mi válogattuk össze. Bízom abban, hogy sikerrel vesszük a mostani akadályokat, de akkor sem veszítem el a hitemet, ha ez most nem sikerül, mert Egervári Sándor egy fiatal, sokra hivatott csapat alapjait rakta le. A törökök ellen is a győzelem a cél, hiszen a három pontnak van igazán értéke, de a döntetlen sem lenne értékelhetetlen teljesítmény, hiszen körbeverések lehetnek a csoportban” – jelentette ki Csányi Sándor.
A magyar válogatott kedden este fogadja Törökországot a Puskás-stadionban, a 20.30-kor kezdődő összecsapást a pepsifoci.hu élőben közvetíti.
MLSZ – MagyarTelekom megállapodás |
Két évre szóló támogatási megállapodást írt alá hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Telekom. Az ünnepélyes eseményen Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével a szerződést, amely elsősorban a felnőtt és az utánpótlás válogatottak támogatásáról szól, de az amatőr futball számára is segítséget jelent. “A kormányzat által kialakított TAO-pénzeknek köszönhetően az utánpótlás és az amatőr labdarúgás komoly forrásokhoz jutott, ugyanakkor a profi futball üzleti alapon szerveződik, a válogatott pedig ebbe a kategóriába tartozik – mondta Csányi Sándor. – Emellett természetesen külön öröm, hogy a Telekommal aláírt megállapodás az amatőr futballra és az utánpótlás-nevelésre vonatkozóan is segítséget jelent a 10 éves stratégia mentén dolgozó szövetségünknek.” |