Foci

Kiütéses győzelemmel javított a Videoton

videoton fc-sporting (ingyenes, videoton fc, sporting lisszabon, )
videoton fc-sporting (ingyenes, videoton fc, sporting lisszabon, )

A G csoport favoritjának tartott portugál klub meglepetésre ikszelt az első körben hazai pályán, a Basel ellen. Akkor még csak botlásnak tűnt az eredmény, most viszont látva a Videoton elleni játékukat kijelenthető, mégsem olyan erős ez a Sporting, mint amelyennek hinni lehetett a főtáblás csatározások előtt.

A fehérvári mérkőzésen ugyanis a javítani igyekvő Videoton – a Genk otthonában kaptak egy hármast – már a kezdés után beállt védekezni, és átadták a területet a vendégeknek. A Sporting azonban nem tudott mit kezdeni az óriási fölénnyel, hiszen Bozovic kapujára nem tudtak veszélyt jelenti.

Ellenben a Vidi parádésan használta ki a lehetőségeket, hiszen első valamire való akciójukat gólra is váltották: a 15. percben egy szöglet után Nikolic küldte fejjel a kapura a labdát, de Rui Patricio mentett. A játékszert azonban épp Vinicius elé paskolta, a védő pedig ha már ott volt, közelről a hálóba talált (1-0).

Alig telt el pár perc, újra fehérvári gólörömöt láthattunk, most azonban Oliveira sokkolta a portugál szimpatizánsokat. Stopira labdaszerzése után tanítanivaló akciót vezettek a hazaiak, majd Walter Lee adott középre, ahol Oliveira érkezett, és fejjel mattolta Patriciót (2-0).

Már ez is elképzelhetetlennek tűnt a találkozó előtt, Nikolic azonban tett róla, hogy az elmúlt évek magyar focitörténelmének egyik legmeghatározóbb félidejét követhessük figyelemmel. A támadó Boulahrouz rövid hazaadására csapott le, majd higgadtan, már már pimaszul a kapus mellett a hálóba csavart. A kapufás góllal így már 3-0-ra vezettek a hazaiak, vagyis lenullázták a gólarányukat.

A szünet után sok történést nem jegyezhettünk fel, teljes erőből nyomtak a lisszaboniak, de gyengének bizonyultak a befejezés terén. A Videoton remekül zárt hátul, és kontrákból építkezett, újabb találat viszont nem született, így óriási meglepetésre 3-0-ra nyertek a fehérváriak.

Videó – parádés győzelem a Viditől:

Európa Liga, csoportkör, 2. forduló

Videoton FC – Sporting Lisszabon 3-0 (3-0)

Székesfehérvár, Sóstói Stadion, vezette: Kristinn Jakobsson (izlandi)

Gólszerző: Vinicius (15.), Oliveira (20.), Nikolic (35.)

Videoton: Bozovic – Stopira (Renato Neto, 90.), Vinicius, Caneira, Brachi – Mitrovic, Tóth – Oliveira, Sándor, Walter Lee (Gyurcsó, 68.) – Nikolic (Torghelle, 78.). Vezetőedző: Paulo Sousa.

Sporting: Rui Patricio – Pranjic, Boulahrouz (Adrien Silva, 70.), Rojo, Rinaudo (van Wolfswinkel, 30.) – Suárez, Martins, Fernandes, Izmailov – Viola, Labyad (Schaars, 46.). Vezetőedző: Ricardo Sá Pinto.

Sárga lap: Nikolic (35.) 

A mérkőzésről élő, szöveges tudósításban számolt be a Sport24.

94. PERC: Vége a mérkőzésnek! 3-0-ra nyert a Videoton!

92. PERC: Húúúúú Vinicius majdnem megint betalált! Csak centikkel maradt le a labdáról!

SZÖGLET 92.’
Videoton
Torghelle elől kifejelték.


91. PERC:
Négyperc a ráadás.

CSERE 90.’
Videoton
Renato Neto a sérült Stopira helyére érkezik


90. PERC:
Még csak most viszik le Stopirát, hordágyon.

88. PERC: Stopira maradt lent a tizenhatoson belül. A bokáját fájlalja, az orvosi stáb a gyepen. Renato Neto még mindíg nem szállt be.

85. PERC: Az látszik a játékosokon, hogy jobb lenne, ha minél előbb lefújná a meccset az izlandi játékvezető. Renato Neto pedig, aki az előző szezonban még részese volt a Sporting EL-menetelésének, már percek óta arra vár, hogy becseréljék.

82. PERC: Tóth Balázs a tizenhatoson kívülről szúrta rá. Méterekkel tévedett, de a hazai közönség ezt is megtapsolta.

80. PERC: Beléptünk az utolsó tízpercbe. Már csak ennyi választja el a Videoton első EL-főtáblás győzelmétől.

SZÖGLET 78.’
Sporting
Ez pedig veszélytelen volt.
SZÖGLET 78.’
Sporting
Újabb szöglet lett belőle.
CSERE 78.’
Videoton
Torghelle száll be a meccsbe, Nikolic helyett.


77. PERC:
Jeffren beadása Brachi lábán perdült fel, de így lett jó, ugyanis a labda lelassult, és Bozovic kezébe hullott.

75. PERC: Brachi fejelt ki egy labdát Izmailov elől. Nagyon kellett ez a mentés.Torghelle készülődik az oldalvonalnál.

74. PERC: Rui Patricio hibázott, amiből könnyen gólhelyzet alakulhatott volna ki. Összeszedetlen a Sporting, sok az egyéni hiba.

SZÖGLET 73.’
Sporting
Kiment a másik oldalon…
CSERE 70.’
Sporting
Boulahrouzt Adrien Silva váltja.


70. PERC:
Ez most egy szép kiugratás volt a vendégektől, de lövésig ismét nem jutottak el. Helyette inkább cserélnek.

CSERE 68.’
Videoton
Walter Lee jön le, Gyurcsó áll be.


68. PERC:
Kaput sem találnak a vendégek lövései. Lassan elérkezünk az utolsó 20 perchez, így egyre közelebb a Videoton kiütéses győzelme.

SZÖGLET 65.’
Sporting
Hiába próbálkoznak, még veszélyeztetni sem tudnak szögletből.


64. PERC: Walter Lee
szúrta rá messziről, kicsit erőtlenül, de legalább ismét lövésig jutott a fehérvári csapat.

SZÖGLET 62.’
Sporting
Vinicius bedobásra csúsztatott.


61. PERC:
Semmi érdemleges nem történik a gyepen. A Sporting mezőnyben adogat helyzet nélkül, a Videoton pedig minden erejével a védekezésre koncentrák.

A csoport másik meccsén a Genk 2-0-ra vezet a Basel otthonában. A Hannoverben pedig Huszti Szabolcs gólt szerzett, büntetőből vette be a Levante kapuját.

55. PERC: Nyomnak a portugálok, de komoly helyzetig nem jutottak el. Nincs átütő erő bennük, és ez a Vidinek kedvez.

SZÖGLET 54.’
Sporting
Veszélytelen.


54. PERC: Izmailov
kevergetett a tizenhatoson belül, de Caneira szögletre vágta ki a játékszert. Újabb portugál sarokrúgás jöhet, már a sokadik.

SZÖGLET 52.’
Sporting
Ebből pedig nem lett semmi.
SZÖGLET 52.’
Sporting
Újabb sarokrúgás jön.


50. PERC:
Ötpercnyi játék alapján a Videoton teljesen visszaállt védekezni, és hagyják, hagy támadjon a Sporting. Előbb utóbb kinyílnak hátul, és ezt szeretnék a hazaiak kihasználni.

SZÖGLET 50.’
Sporting
van Wolfswinkel bólintott fölé.
SZÖGLET 49.’
Sporting
Rojo fejese bőven fölé szállt.


46. PERC:
Mégegyet cserélt Sá Pinto, hogy legalább döntetlenre mentsék a meccset. Ha a Vidi a következő 45 percben is olyan jól védekezik majd, mint az elsőben, akkor meglehet a hőn áhított győzelem.

CSERE 46.’
Sporting
Labyad helyére Schaars érkezett.
KÖZÉPKEZDÉS 46.’
Videoton
Folytatódik a mérkőzés!


Vége az álomszerű első félidőnek! 3-0-ra vezet a Videoton a Sporting Lisszabon ellen! Mi lesz még itt a folytatásban?

45+1. PERC: Bozovic hárított egy szabadrúgást, de a játékvezető már belesípolt a helyzetbe, hiszen lesen álltak a portugálok.

45. PERC: Oliveira már jobban van. Egyperc lesz a hosszabbítás.

44. PERC: Stopira lépett bele Viola lövésébe. Bedobással folytatódna a meccs, de Oliveria a földön fekszik, úgy tűnik ápolni kell.

42. PERC: A nézők hullámoznak! Óriási az öröm Fehérváron, de ez érthető is. 3-0 után már csak védekezni kell, és tartani az eredményt.

39. PERC: Van Wolfswinkel fejelt, de a labda középre tartott Bozovic kezébe, így az csemege volt.

36. PERC: Ez már több mint álomszerű kezdés!!! Ki gondolta volna, hogy 35 perc elteltével 3-0-ra vezet a Videoton a Sporting ellen?! Most Bozovic kirúgás után került a labda Boulahrouzhoz, a védő viszont nagyon rossz megoldást választott, és röviden gurított haza. Ezt kihasználta Nikolic, lecsapott a labdára, és két lépés után eltekerte Rui Patricio mellet úgy, hogy a kapufáról került a gólvonal mögé a bőr!

SÁRGA LAP 35.’
Nikolic, Videoton
Levette a mezét gólörömében.
GÓÓÓL 35.’
Nikolic, Videoton
Már 3-0!!!!


33. PERC:
Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a portugálok a mezőnyfölényükkel. Jeffren néha megvillan, de eddig semmi több.

30. PERC: Na ez gyors volt. Sá Pinto félóra elteltével változtatott csapatán, ráadásul a csapatkapitányát hozta le. Helyette Ricky van Wolswinkel szállt be a meccsbe. Tavaly 46 meccsen 25 gólt lőtt, így tartanunk kell tőle.

CSERE 30.’
Sporting
Rinaudo helyére van Wolfswinkel érkezik.


26. PERC:
Most a vendégek is eljutottak Bozovic kapujához, de eddig remekül muzsikál a Videoton védelme.

24. PERC: Megfogta a két bekapott gól a portugál csapatot, mivel most a fehérváriak dominálnak.

20. PERC: Hihetetlen kezdés a Viditől!!! A gól után felpörögtek a felek! Stopira szerzett labdát a saját térfelén, majd Nikolichoz passzolt, aki egy remek csellel indult meg a Sporting tizenhatosa felé. Miután kitette a jobbszélre Walter Lee-hez a labdát, Oliveira már kérte is bent, majd kapta. Remek beívelés után ugyanis fejjel vette be Rui Patricio kapuját! Kétgólos előnyben a Videoton!

GÓÓÓL 20.’
Oliveira, Videoton
Tanítani való helyzet után parádés fejes!!!
SZÖGLET 18.’
Labyad, Sporting
Tisztáztak a védők.


15. PERC: Oliveira tekert be egy labdát a kapu elé. A játékszer az üresen álló Nikolicot találta meg, de az ő fejesét még tudta védeni Patricio, ám a labdát pont Vinicius elé paskolta, aki közvetlen közelről a hálóba bombázott!!! Vezet a Videoton!

GÓÓÓL 15.’
Vinicius, Videoton!
Első helyzetéből gólt szerez a Vidi!!!
SZÖGLET 15’
Videoton
Ez veszélyes lehet…
SZÖGLET 14.’
Videoton
Kisszöglet után jöhet mégegy.


12. PERC:
Hűha. Bozovic hibázott hátul, amiből könnyen gólhelyzet alakulhatott volna ki. Szerencsére nem lett belőle baj.

10. PERC: Ígéretes akciót vezetett a Videoton, végül visszakerült a labda Caneriáig, így nem lett semmi a lehetőségből. Minden Vidi-játékos saján térfelén védekezik.

9. PERC: Walter Lee passzolt volna Nikolic elé, de a Pranjic remekül lépett ki a védelemből. Eddig még nem láthattunk kapuralövést, a mezőnyben adogatnak a portugálok.

6. PERC: Egy kirúgás után jól tartották meg a fehérváriak a labdát, de Sándor végül nem tudott lőni.

5. PERC: A fehérváriak hozzák azt a játékot, amit megszokhattunk tőlük, vagyis jól védekeznek hátul, így hiába van többet a vendégeknél a játékszer, nem igazán tudnak vele mit kezdeni.

3. PERC: Egyelőre a portugálok mezőnyfölényben fociznak, alig van a Vidinél a labda.

1. PERC: Piros mez, kék nadrág a Vidinél, zöld-fehér csíkos felső, és fehér nadrág a Sportingnál.

KÖZÉPKEZDÉS 1.’
Sporting
Lássuk mire megy a Vidi a Sporting ellen!


Fantasztikus élőkép a Sóstói Stadionban! Piros-kékbe öltözött a stadion, és egy nagy, fehér “Videoton” felirat jelent meg a tribünnel szemben.

Háromszor játszott a Spornting Magyarországon tétmeccsen: mindhárom meccset elbukták, reméljük ez a sorozat most is folytatódni fog.

18 órakor már elrajtolt három mérkőzés az EL-ben. Jelenleg 1-0-ra vezet a Rubin Kazan a Partizan Belgrád ellen, míg az Anzsi-Young Boys meccsen nem született még gól. A harmadik összecsapást az Internazionale szinte már megnyerte egy félidőnyi játék után: 3-0-ra vezetnek a Netfci Baku otthonában.

Az előzetes hírek szerint a kezdésig több mint tízezer jegy talált gazdára, reméljük ez egyenlő lesz a jó hangulattal.

Félóra van már csak hátra a mérkőzésig! Nagyon fogadkoztak a fehérváriak, Torghelle Sándor például elmondta, tudják, hogy kevés helyzetük lesz, de ennek ellenére győzni szeretnének.

Előzetes: Az Európa Liga csoportkörének első találkozóját két hete a Videoton 3-0-ra elveszítette a Genk ellenében, míg a Sporting odahaza játszott 0-0-t a Basellel. A Vidi csoportellenfelei a hétvégén nem villogtak.

A Genk hazai pályán 1-1-es félidő után 2-1-re nyert a Mechelen ellen. A Basel hiába vezetett már a második percben Salah góljávaal a Lausanne vendégeként, végül csak egy pontot szerzett a svájci bajnokság 11. fordulójában.

Öt forduló után mindössze a nyolcadik helyen áll a Sporting a bajnokságban, szombaton hazai pályán az Estoril ellen úgy, hogy a vendégek már 2-0-ra is vezettek. Végül 2-2-re mentették a meccset.
Igaz mindez a fehérvári alakulatra is, ők a Pakson hagytak két pontot – vagy szereztek egyet, nézőpont kérdése (1-1).

Ilyen előzmények után várja a Videoton soros EL ellenfelét, a portugál Sportingot csütörtök este a Sóstói-stadionba. Az érdeklődésre nem lehet panasz. 3700 bérletet értékesítettek és elővételben is elfogyott már több, mint 9000 jegy, így szinte biztos a telt ház és a remek hangulat.

A Videoton második csoportmérkőzését október 4-én, csütörtökön 18 óra 40 perctől a STORY4 televízió élőben közvetíti, míg online élőképes közvetítésben honlapunkon, a www.sport24.hu-n is követhetik a találkozót.

(Az online közvetítést az UEFA-jogok értelmében csak Magyarország területéről lehet majd nézni!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik