Foci

Védőjét vesztette a United

Phil Jones (Phil Jones)
Phil Jones (Phil Jones)

Phil Jones, a Manchester United bekkje legalább két hónapra harcképtelenné vált.

Hat-nyolc hétre dőlt ki a manchesteriek védője, mivel a csapat edzésén térdsérülést szenvedett. Jones helyzetét súlyosbítja, hogy az előszezonban sem állhatott Sir Alex Ferguson rendelkezésére, hiszen a háta is rakoncátlankodott.

A klub saját honlapjára tett fel egy közleményt, melyben ez áll.

“Phil Jonesnak át kellett esnie egy térdműtéten, mivel egy edzésen lesérült. A teljes felépülésére legalább nyolc hetet kell várni.”

A védőt a United 2011 nyarán szerezte meg a Blackburn Roverstől 16,5 millió fontért. Első meccsét épp a városi rivális City ellen játszotta, a Community Shielden.

A Premier League-ben 29 alkalommal húzta magára a Vörös Ördögök mezét. Hazája válogatottjában az Eb-selejtezők alkalmával, Montenegró ellen mutatkozott be.

Ferguson és a United szénája nem áll túl jól, hiszen Jones mellett Chris Smailling is a maródiak listáját erősíti, bár örömre adhat okot, hogy Jonny Evans és Rio Ferdinand már közel áll a visszatéréshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik