Foci

A 94. percben verte az Újpest a Ferencvárost

Nem úgy folyt a meccs a maga medrében, hogy a végén ekkora katarzisa legyen valamelyik csapat szurkolóinak. Mégis így történt, ugyanis azok után, hogy az Újpest az első félidőben megszerezte a vezetést, a második játékrészben ráült az eredményre.

Az első 45 percben sokkal többet támadott a lila-fehér együttes, a Fradi a kontrákra helyezkedett be, de ezt a taktikát fel kellett, hogy adja egy idő után. A vendégeknél egyedül Böde Dániel próbálkozásai jelentettek veszélyt, no meg Somalia felfutásai, igaz, a légiós egy idő után nem tudta, mit csináljon a labdával.

A hazaiaknél Iandolo, Zaris és Kabát is aktív volt. A fordulást követően kissé leült a meccs, a ferencvárosiak nem alakítottak ki ziccereket, egyedül a szögletekben bízhattak. Aztán cserékkel próbált frissíteni Détári Lajos, és végül épp egy csereember, Orosz Márk egyenlített. A fiatal játékos szabadrúgásból vette be Balajcza kapuját, a meccs legvégén.

Ekkor azt hittük, legvégén, hiszen a játékvezető ezt követően három perces hosszabbítást jelzett. Ez éppen letelt, amikor szögletre mentett a Fradi, a kornert még engedte Bognár, és a lepattanóból a csereként beállt Bavon megszerezte a győztes gólt a 94. percben.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Jova Leventét a 87. percben ki kellett volna állítania a játékvezetőnek, mert kézzel ért a labdához a 16-oson kívül.

A meccset összességében megérdemelten nyerte meg az Újpest, de nem lennénk meglepve, ha ma és még a későbbiekben is hallanánk a történtekről és az utózöngékről.

Eredmény – OTP Bank Liga

Újpest – Ferencváros 2-1 (1-0)

Szusza Ferenc Stadion, vezeti: Bognár Tamás (Ring, Szpisják)

Újpest: Balajcza – Vermes, Szélesi, Antón, Iandoli – Vasiljevic, Balogh (Stanislavljevic, 87.) – Remili (Kovács D., 72.), Kabát, Zaris (Bavon, 62.) – Christ. Vezetőedző: Jos Daerden

Ferencváros: Jova – Gyömbér, Grúz, Klein, Sváb (Orosz, 78.) – Józsi, Cukic (Hakola, 72.) – Alempijevic, Böde, Máté (Beliczky, a szünetben) – Somália. Vezetőedző: Détári Lajos

Gólszerzők: Kabát (28.), Bavon (94.), illetve Orosz (90.)

Sárga lap: Remili (69.), Stanisavljevic (90.), illetve Sváb (26.), Cukic (35.)


Az élő, szöveges közvetítésünk az alábbiakban olvasható.

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!

94. PERC: GÓÓÓÓÓÓL a hosszabbításban, 2-1 az Újpestnek! A játékvezető három percet hosszabbított, amikor az lejárt, még szöglettel jöhetett a hazai csapat. A beívelés után lepattant a labda, Bavon kapcsolt, és a hálóba lőtt. 2-1!

GÓÓÓL 94’
Bavón, Újpest
Mégis az Újpest győz!
SZÖGLET 93’
Újpest
Az utolsó esély a hazaiaknak.


90. PERC: EGYENLÍTETT A FERENCVÁROS! 26-27 méterre a kaputól jöhetett szabadrúgással a Fradi, Orosz Márk állt oda, és eltekerte a sorfal fölött a lasztit, amely kikötött a bal alsó sarokban. 1-1!

GÓÓÓL 90’
Orosz Márk
Szabadrúgásból lőtt gólt.
SÁRGA LAP 90’
Stanisavljevic, Újpest
Odacsúszott Hakolának.
SZÖGLET 89’
FTC
Vasiljevic mentett szögletre.
SZÖGLET 88’
FTC
A szöglet kataszrofális volt. Bedobás lett, a túloldalon.

87. PERC: Bavon ment egy labdáért, Jova kifutott a 16-oson kívülre, a labda a kapus kezéhez ért. A hálóőrt ki kellett volna állítani Bognár játékvezetőnek. Az első hibája a sporinak.

CSERE 87’
Újpest
Stanisavljevic Balogh helyén.

84. PERC: Már nem mennek fel az újpestiek a támadásoknál, megpróbálják kibekkelni a hátralévő időt.

82. PERC: Belefejelt középen egy ferencvárosi a szöglet után, de az erőtlen próbálkozás kicsorgott az alapvonalon.

SZÖGLET 82’
FTC
A negyedik szöglet.


Megszerezte a vezetést Pápán az MTK.

79. PERC: Beliczkytől ellopták a labdát az újpestiek, a felszabadítás Alempijevic elé került, ő 17-ről tüzelt, de a kaput nem találta el.

CSERE 78’
FTC
Orosz Márk jött be Sváb helyére.


Sokat kell majd fizetnie a kluboknak, ugyanis a lila-fehérek B-közepe tiszta lila a petárdák füstjétől, ezek a pirotechnikai eszközök tiltottak. Folyamatosan durrannak a füstölők, rakéták.

75. PERC: Negyed óra van hátra, a Fradinak támadnia kell.

CSERE 75’
Újpest
Kovács Dániel érkezett Remili helyére.
CSERE 72’
FTC
Cukic le, Hakola be.

71. PERC: Most valamivel többet van a labda a vendégeknél, akik azonban nem tudnak felépíteni egy támadást sem.

Az Újpest a 14. helyről a 11. pozícióba léphet elő, ha győz.

SÁRGA LAP 69’
Remili, Újpest
Színészkedésért kapta.

66. PERC: Böde elé pattant a labda a 16-os vonalánál, az egykori paksi gólzsák azonnal lőtt, de Balajcza a helyén volt.

64. PERC: Kabát végezte el a szabadrúgást a térfél közepéről, “egy jó kis cigányozás” közepette (utóbbi a lelátóról jött, persze). A védők felszabadítottak.

A Honvéd pármkilométerrel odébb belehúzott, 1-3-ról egyenlített: ott 3-3 a Paks ellen.

CSERE 62’
Újpest
Zaris helyett Bavon a pályán. Izraelit váltott kongói.

62. PERC: Most aztán tényleg egymás hibáiból élnek a csapatok.

55. PERC: Christ jól tartotta a labdát, átadta a túloldalra, onnan Kabát visszapasszolt, Remili kapásból lőtt 14 méterről, de a falról lepattant a labda.

54. PERC: Kicsit leült a meccs az utóbbi három-négy percben.

51. PERC: Vasiljevic pöccintette Zaris elé a labdát, de Jova kifutott a kapuból és mentett.

50. PERC: Somalia három védőt is kicselezett a 16-oson belül, egyszer eleshetett volna, de nem tette, a vége szöglet lett, amelyből könnyen felszabadított az Újpest.

SZÖGLET 50’
FTC
Somalia harcolta ki.

48. PERC: Megindult az Újpest, Klein akkor még a földön volt, de Kabát rosszul adta középre a labdát.

Ápolás 48’
Klein, FTC
Felugrott Kabát hátára, majd a földre esett.


A szünetben 3-1-re vezet meglepetésre a Paks a listavezető Honvéd otthonában, az MTK 0-0-ra áll Pápán.

46. PERC: Détári Lajos hevesen reklamált a játékvezetőknél a félidő kezdete előtt, nem tudni, mi volt a problémája a Ferencváros szakmai igazgatójának.

46. PERC: A szünetben egy csere történt: a szegediektől érkező Máté helyett Beliczky Gergő állt be a Fradiba.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Ferencváros
Elkezdődött a 2. félidő.
CSERE a szünetben’
Ferencváros
Beliczky váltotta Máté Jánost.


Hamarosan folytatódik élő, szöveges közvetítésünk.

Az első félidő alapján megérdemelt a hazaiak vezetése, többet támadtak, még akkor is, ha ez sokáig a lövések számában nem mutatkozott meg. A Ferencváros a kontrákban bízott, de a vezetőgól után fel kell, hogy adja ezt a taktikát. A második félidőben is jó meccset láthatunk majd, hiszen a vendégeknek mindenképp támadniuk kell.

53-47 százalék a labdabirtoklás aránya a hazaiak javára.

45. PERC: VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK! 1-0-RA VEZET AZ ÚJPEST!

LES 43’
Somalia, FTC
Vermest előzte meg nagy lendülettel.

43. PERC: Leginkább az Újpest bal oldala aktív, Iandoli a védelemből gyakran felérkezik, ott van Zaris és Kabát, nehezen bírnak vele a zöld-fehérek.

39. PERC: Most hatalmas hazai helyzet: szinte azonnal ziccerrel válaszolt az Újpest. Christ ment el a bal oldalon, nagyon magasra emelkedett a pontos beadás után Zaris, de a fejese egy hangyányit a kapu mellé szállt. Jó meccs.

38. PERC: Óriási ferencvárosi ziccer maradt ki: Sváb kavargatott a bal oldalon, többször is megszerezte a labdát, beadta, Iandoli mellett Böde Dániel emelkedett szabadon, de a fejese a kapu fölé szállt.

37. PERC: Kissé beszorult a Ferencváros, az Újpestet feldobta a vezető találat megszerzése. A másik két meccsen: Honvéd-Paks 1-2, Pápa-MTK 0-0.

SÁRGA LAP 35’
Cukic, FTC
Odarúgott Baloghnak.

34. PERC: Majdnem újabb hazai gól született. Iandoli kapta vissza a labdát az alapvonalon a játékszert megszerző Kabáttól, ő azonban már nem tudta eléggé erősen megrúgni azt, így mellécsorgott a helyzet. Fél perccel korábban is visszatette a labdát Kabát, ekkor Grúz kezéhez ért a labda, de szándékosságról nem volt szó.

32. PERC: Az újpestiek saját térfelükön adogatnak, azt várják, hogy a vendégek kimerészkedjenek.

31. PERC: A gól után megjött mindkét tábor hangja, igaz, eddig sem volt csend a Megyeri úton.

28. PERC: VEZET AZ ÚJPEST! Zaris a leshatárról, szinte a térfél közepéről indult egy előrevágott labdára a bal oldalon, három ferencvárosi védő igyekezett vele vissza. A légiós egy kicsit megtorpant a 16-oshoz érve, de rálőtte a labdát, amelybe Jova beleért, a kipattanó egyedül találta Kabát Pétert, aki az üres kapuba fejelt – 1-0!

GÓÓÓL 28’
Kabát, Újpest
Fejjel közelről vette be a kaput.

26. PERC: Eddig tartott a türelem, Sváb sárgult be először.

SÁRGA LAP 26’
Sváb, FTC
Remilinek csúszott oda.

23. PERC: Remili adott középre, Kabát Grúz szorításában elesett, de Bognár jogosan nem ítélt 11-est. A másik oldalon azonnal válaszol a Ferencváros: Böde fordult le a jobb sarokban, lőtt, Balajcza vetődött, védett.

22. PERC: A meccs kifejezetten nagy iramú, váltakozva támadnak a csapatok, ráadásul változatosan, mindkét oldalt használva.

SZÖGLET 22’
FTC
A lepattanóból visszalőtt labdába értek bele.
SZABADRÚGÁS 22’
FTC
Mátét buktatták, Józsi adta be 10 méterről.

21. PERC: Gyors újpesti támadás: Kabát tolta ki a labdát Remilinek, aki hiába adta középre a lasztit, bent nem volt senki, mert Zarist a támadás során lerántották. Daerden majdnem megette a negyedik játékvezetőt.

19. PERC: Jos Daerden, a lilák belga szakvezetője többször is hevesen regál a történtekre, de Détári Lajost sem kell félteni.

18. PERC: Bal oldalon folyta z újpesti támadás, Kabát bent tartotta, visszakanalazta középre, a túloldalon viszont már az alapvonalon túlról sikerült visszatenni a játékszert a kapu elé.

18. PERC: Egyre több az apró szabálytalanság.

16. PERC: Böde kapta meg a labdát középen, Vasiljevic szorításában kapura is lőtte 15 méterről, 40 centivel mellément, jó próbálkozás volt.

16. PERC: Szélesi keményen odarúgott Somáliának, de csak szóban figyelmeztették.

Két másik mérkőzés is fél ötkor kezdődött, ezeken az első negyedóra végén: Honvéd-Paks 1-1, Pápa-MTK 0-0.

14. PERC: Tisztán látszik, hogy a Ferencváros a kontrákra rendezkedett be.

12. PERC: Az első korner a vendégeké volt, ugyanis a 30 méterről Máté által elvégzett szabadrúgásba beleért egy újpesti védő. A szögletet laposan adták be a zöldek, de nem volt veszélyes a próbálkozás.

SZÖGLET 11’
FTC
A szabadrúgásba ért bele a fal.
SZABADRÚGÁS 9’
FTC
Böde kapott egyet Szélesitől.

10. PERC: Kabát a 16-os csücskétől nem messze végezte el a szabadrúgást, rátekerte, de Jovának nem kellett közbeavatkoznia, a labda elszállt a bal felső saroktól nem messze.

SZABADRÚGÁS 9’
Újpest
Kabátot lökte fel Grúz.

9. PERC: Az első ferencvárosi próbálkozás: Somalia kapott labdát egy kontra végén, de a légiós lövése hazaadás volt Balajczának.

8. PERC: Jova rosszul rúgta ki a labdát, amely visszakerült Zarishoz, ő azonban jobbról a kapu előtt keresztbe lőtte a játékszert.

6. PERC: Mindkét csapat sokat igazolt a nyáron, a kezdőkből hazai oldalon Szélesi, Antón, Iandoli, Zaris és Christ, a vendégeknél Cukic, Gyömbér, Alempijevic, Máté és Böde sem volt annak előtte a klub játékosa.

4. PERC: Az első akcióféleség az Újpesté, a bal oldalról jött be a labda, de bent nem volt senki. Pár pillanattal később Kabát Péter maradt a földön, Jovával ütközött, miután a kapus elütötte előle a labdát Balogh indítása után. Nem volt szabálytalanság.

3. PERC: Nagyon meleg van a fővárosban is, várható ivószünet a meccsen. Egyelőre kóstolgatják a csapatok egymást.

1. PERC: A Fradi legutóbb 2000-ben nyert az Újpest otthonában, akkor Dragóner Attila volt a gólszerző.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Újpest
Elkezdődött a találkozó.


“Ria, ria, Hungária” –
ebben is nagy az egyetértés. Ez szól most a lelátóról.

16:34: A Fradi fekete mezben játszik, a mezszám és a nevek aranyszínnel jelennek meg a felszerelésen. Megosztottak a drukkerek abban, előnyös-e a szerkó vagy sem. Nem ezen múlik a jó foci.

“Magyar olimpikonok, igazi példaképek” – ezt már a ferencvárosi szurkolók feszítették ki a lelátón. Ebben tehát nagy az egyetértés. Nem véletlenül.

Berki Krisztián, Dombi Rudolf (olimpiai aranyérmesek) és Karakas Hedvig (londoni 5. helyezett) újpesti mezben jelent meg a pályán, őket köszöntötte az Újpesti TE, hiszen mindannyian UTE-színekben szereztek dicsőséget a magyar sportnak.

16:30: A Himnusz szól a stadionban, a költemény elején rakéta robban…

16:27: Eddig még nem érkezett jelentés arról, hogy rendbontás történt volna a stadion környékén, annak ellenére, hogy a ferencvárosi szurkolókat egyesével engedték be a stadionba.

16:25: Öt perc múlva kezdődik a mérkőzés a Szusza Ferenc Stadionban. A ferencvárosi drukkerek rendőri kísérlettel jutottak el a mérkőzésre.

Így vonultak a metróval a ferencvárosi szurkolók (Fotó: FTC/Facebook)

Bár az örökrangadó az MTK és a Ferencváros találkozójára használt kifejezés a magyar fociban, az Újpest és a Ferencváros randevúja már hosszú évek óta jobban megérdemli a jelzőt.

Kisebbfajta háborút jelent ez a lila-fehérek és a zöld-fehérek között, vannak, akik jó előre szabadnapot vesznek ki a találkozó napjára, hogy ott legyenek és hangosan buzdítsák kedvenceiket.

94 ferencvárosi győzelem mellett 59 újpesti siker és 57 döntetlen született eddig, de a Megyeri úton a lila-fehérek az eredményesebbek: 25-ször a hazaiak, 19-szer a vendégek diadalmaskodtak 22 döntetlen mellett. Az előző szezonban 1-1-es eredmény született a Szusza Ferenc Stadionban, egy évvel korábban viszont 6-0-ra nyertek a lilák.

A hazaiak számára mindenképp fontosabb a siker, hiszen még nyeretlenek ebben a szezonban, a Fradinál ugyanakkor telhetetlenek, és többen már az edzőváltás gondolatát is felvetették.

Labdarúgó OTP Bank Liga

Újpest – Ferencváros 2-1 (1-0)

Szusza Ferenc Stadion, vezeti: Bognár Tamás (Ring, Szpisják)

Újpest: Balajcza – Vermes, Szélesi, Antón, Iandoli – Vasiljevic, Balogh – Remili (Kovács D., 72.), Kabát, Zaris (Bavon, 62.) – Christ. Vezetőedző: Jos Daerden

Ferencváros: Jova – Gyömbér, Grúz, Klein, Sváb (Orosz, 78.) – Józsi, Cukic (Hakola, 72.) – Alempijevic, Böde, Máté (Beliczky, a szünetben) – Somália. Vezetőedző: Détári Lajos

Gólszerzők: Kabát (28.), Bavon (94.), illetve Orosz (90.)

Sárga lap: Remili (69.), illetve Sváb (26.), Cukic (35.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik