Foci

Újabb játékosától válik meg az Arsenal

Alex Song (alex song, )
Alex Song (alex song, )

Zöld utat kapott Alex Song: az Arsenal 15 millió fontért adja el a középpályást a Barcelonának.

A két klub már egy ideje tárgyalásokat folytatott a kameruni labdarúgó átigazolásáról, ám a londoniak csak most bólintottak rá a kínált összegre.

Így a nyáron már a második meghatározó játékos hagyhatja el az Ágyúsokat, ugyanis egy nappal korábban biztossá vált, hogy Robin van Persie a Manchester Unitedhez szerződik.

Nem mellesleg Song lehet a negyedik, aki az elmúlt öt év során az Emiratesből a Camp Nouba költözik: 2007-ben Thierry Henry, 2008-ban Alexandr Hleb, 2011-ben pedig Cesc Fabregas is a katalánokhoz került.

A 24 éves Song 2005-ben kölcsönbe került az Arsenalhoz a Bastia-tól, majd egy évvel később le is igazolták az angolok. Hat és fél szezonja alatt – egy félévet a Charltonnál töltött – 204 mérkőzésen lépett pályára, és tíz gólt szerzett.

“Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs érdeklődés irántam, de egyelőre még az Arsenal játékosa vagyok. A Barcelona talán a világ legjobb csapata, de a találgatásoknak nincs értelme addig, amíg az átigazolási piac véget nem ér” – nyilatkozta Song.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik