Foci

Megvan az első újpesti pont

Az Újpest 2-2-es döntetlent játszott a Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának zárómeccsén.

Csendesen teltek az első percek Pakson, majd a 19. percben egy tetszetős újpesti akció végén Zaris gurított a kapuba (0-1). Postafordultával egyenlített a tolnai együttes, egy védelmi hibát Simon Attila használt ki (1-1).

A folytatásban mind a két oldalon akadtak kósza lehetőségek, majd a szünet már a Paks szerzett vezetést, Balajcza paskolta Éger elé a labdát, a rutinos védő pedig a kapuba lőtt (2-1).

Fordulás után nem sokkal újra egált volt az állás, Kovács tette Remili elé a labdát, az újpesti játékos hagyta, hogy lepattanjon a bogyó, majd kilőtte az alsót (2-2). A középpályás pár perccel később kiharcolt egy kiállítást is, ugyanis a vele szemben szabálytalankodó Szabó megkapta a második sárgáját.

Innentől kezdve az Újpest berendezkedett a hazai térfélre, több gólhelyzetet is kidolgoztak a vendégek, azonban pontatlanul céloztak. A végén még a Paks előtt is adódott egy nagy ziccer, ám Bartha rosszul vette át a labdát Tököli passza után, így oda lett a lehetőség. A döntés végül nem született meg.

Az Újpest első, a Paks második döntetlenje volt ez a most futó bajnokságban. Mind a két csapat nyeretlen az OTP Bank Liga 2012-13-as kiírásában.

Eredmény – OTP Bank Liga, 3. forduló

Paks, 2000 néző, Vezette: Erdős József

MVM Paks – Újpest FC 2-2 (2-1)

Paks: Pokorni – Heffler T., Éger, Szabó J., Báló (Sipeki, 57.) – Sifter, Fiola – Kulcsár D., Bartha, Heffler N. (Csehi, 63.) – Simon A. (Tököli, 74.) Vezetőedző: Máté Csaba

Újpest: Balajcza – Proesmans, Mihajlovic, Antón, Iandoli – Vasiljevic, Balogh B. – Remili, Christ, Kovács D. (Zamostny, 70.)– Zaris Vezetőedző: Jos Daerden

Gólszerzők: Simon (22.), Éger (39.) ill. Zaris (19.), Remili (54.)

Sárga lap: Heffler T. (28.), Szabó J. (47., 61.), illetve Proesmans (38.), Zaris (40.), Christ (50.), Antón (57.)

Piros lap: Szabó (61.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik