Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy a United hiába ajánlott 30 millió fontot, a Sao Paulo még ennél is többet akar látni Lucas Mouráért.
A Mirror információi szerint azonban az olimpiai válogatottal már Angliában tartózkodó támadó középpályás klubja kevesebbért is belement az üzletbe, és megegyeztek a manchesteriekkel. Az átigazolás már csak a személyes megegyezésen múlik, a játékos ügynökével kell tárgyalnia az angol klubnak.
A brazil átigazolását már március óta erőlteti Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere, úgy tűnik lassan sikerül nyélbe ütni a megállapodást. Mourát az Inter és a Chelsea is üldözte ajánlataival, ám a Unitednek égető szüksége van új játékosokra.
A bajnoki versenyfutásban alulmaradtak a városi rivális Cityvel szemben, így pénzt nem kímélve igazolnának idén nyáron. A német bajnok Dortmundtól megszerezték Shinji Kagawát, és az Arsenalból elvágyódó Robin van Persie-re is kivetették a hálójukat, mi több, Ferguson már szinte tényként közölte, hogy a holland gólvágó náluk kezdi az idényt.
Nem véletlenül állnak sorba Moura kegyeiért: