Foci

Hiddink tiszteli a Honvédot

Közeleg a Budapest Honvéd és az Anzsi Mahacskala párharca a labdarúgó Európa Ligában, a dagesztáni klub háza táján is téma a két meccs.

Komoly erőfelmérő vár csütörtökön a Budapest Honvéd együttesére, amely az Anzsi Mahacskalával találkozik az Európa Liga második selejtezőkörében. Az első felvonást az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében nem Dagesztánban, hanem a Szaturn Moszkva stadionjában rendezik.

Az Anzsi oldaláról senki sem nézi le a budapesti ellenfelet, erről tanúskodnak a gárda vezetőedzőjének, Guus Hiddinknek a szavai is:

„Tiszteljük Európa Ligás ellenfelünket, erre utal az is, hogy megnéztük a meccseiket. Abban mindenképpen előnyben vannak hozzánk képest, hogy míg nekünk még nem volt tétmérkőzésünk, addig nekik kettő is. Ugyanakkor ismerem a csapatom szellemiségét, ezt az energiát kell majd belefektetnünk az előttünk álló összecsapásba.”

A Mahacskala egyik labdarúgója, a februárban igazolt Christopher Samba elárulta, nem sokat tud a Honvédról.

„Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy szóhoz juthassak a magyar csapat ellen” – mondta a korábbi kongói válogatott védő. „Nem ismerem a csapatot, de ebben a sorozatban mindenkire tisztelettel kell tekinteni, ez lehet a kulcsa a párharcra való felkészülésünknek.”

Az Anzsi a felkészülés hajráját Ausztriában töltötte, vasárnap utazott vissza a csapat Oroszországba. Hétfőn kimenőt kapnak a játékosok, keddtől azonban már a Honvéd elleni odavágó lép előtérbe. A Mahacskala vasárnap kezdi el az orosz Premijer Liga küzdelmeit, az első fordulóban a Kuban látogat Dagesztánba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik