Foci

Összekeverték a magyar és roma utánpótláscsapatokat

Az Egyesült Arab Emirátusokban nagy ünneplés kezdődött, miután az olimpiára készülő válogatottjuk 5-0-ra győzött a magyar válogatott ellen. De melyik ellen?

Az Index összefoglalója szerint az arab világban hatalmas eredménynek állították be az olimpiára készülő együttes sikerét. Csakhogy az nem az U23-as magyar csapat (ilyen nincs is) ellen született, hanem a magyar cigányválogatottal szemben, amely 17 évesekből állt éppen.

Egy osztrák lap megpróbálta kideríteni, milyen csapatról volt szó, de a cikk írója az Indexszel közölte: “A játékosok olyan mezben játszottak, amelyeken nem volt név. A kapust, a csapatkapitányt Jakabnak hívták.”

Nos, a Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint a cigányválogatottról volt szó. Mezei István, a csapat menedzsere elmondta, hogy késve, kevesen, busszal érkeztek Németországból Linzbe. A csapatot fiatalok alkotják, de van egy 21 éves játékos is, és nagyon keresett edzőpartner a társaság.

A válogatott Gabonnal is találkozik majd szombaton, az afrikai csapat is ott lesz Londonban. Mezei cáfolta, hogy magyar válogatottként jelentek volna meg, a megnevezésük magyar kisebbségi válogatott volt, az MLSZ-ben pedig mindenki tudott erről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik