Foci

Presztízscsata a varsói esőben

lengyel drukkerek (lengyel drukkerek)
lengyel drukkerek (lengyel drukkerek)

Az A csoport esti, orosz-lengyel Eb-összecsapása a távoli múltba visszanyúló jelentőséggel, emellett nem kis téttel bír.

Az oroszok és a lengyelek történelmi eredetű viszálykodása és az ebből fakadó tragédiák a jelek szerint megmaradtak a poltika szintjén, bár azért a két csapat esti mérkőzése borítékolhatóan nem lesz az Eb legszelídebb meccse.

Furcsa módon a varsói találkozó nem a társházigazda, a nyitómeccsen a görögökkel 1-1-et játszó Lengyelország számára bír nagyobb jelentőséggel,  a cseheket 4-1-re legázoló oroszoknak nagyobb tét nyomja a vállát.

Mert ha a Szbornaja a nagyarányú győzelem után a lengyeleket is legyőzi, szinte továbbjutónak mondhatja magát.

Természetesen a lengyelek vállát is jelentős teher nyomja, hiszen egy olyan orosz csapat ellen kéne helytállniuk, amit némelyek már kezdenek az esélyesek közé sorolni. Éppen ezért az egypontos lengyelek számára nem biztos, hogy tragédia lenne egy vereség, ha majd a verhetőnek látszó cseheket legyőzik az utolsó csoportmeccsükön.

Franciszek Smuda, a lengyel kapitány is igyekezett levenni játékosai válláról a terhet, egyértelmű jellemzést adva az ellenfélről. „Az oroszok a csoport esélyesei, nagyon erős a játékoskeretük” – mondta a tréner, aki megjelelölte a minimális célt is. „Nem szabad kikapnunk tőlük”. Smuda nem számíthat az Arsenal kapusára, Wojciech Szczesnyre, aki a görögök ellen beszedett piros lap miatti eltiltását tölti, helyette valószínűleg a cserepadról beállva 11-est fogó Przemyslaw Tyton véd majd.


Franciszek Smuda legalább egy döntetlenre számít

Készültség, eső, magyar közreműködés

A Varsói Nemzeti Stadion gyepe valószínűleg meglehetősen csúszós lesz, a lengyel fővárosban jelenleg is esik az eső.

Természetesen a lengyel rendfenntartók is nagy figyelmet fordítanak a lengyel-orosz derbire, a 30 ezer lengyel és a hírek szerint mintegy 10 ezer orosz drukker elég nagy kockázatot jelent.

A lengyel rendőrség a kedd esti meccsre felduzzasztotta a lengyel fővárosban lévő készenléti állományt, akár 6000-nél is több egyenruhást is bevethetnek, ha a helyzet úgy hozza.

A találkozó játékvezetője a német Wolfgang Stark lesz, amelyen a negyedik játékvezető feladatait Vad István látja el.

Az oroszok Eb után távozó szakvezetője, a holland Dick Advocaat szintén jókat mondott saját csapatáról. „Nagyon jó az orosz válogatott névsora, és a csapatszellem sem hagy kívánnivalót maga után” – dicsérte játékosait  Advocaat, aki tudatában van a lengyelek veszélyességének, de úgy véli, ha a saját játékukat tudják hozni, nem lesz baj.

„Nem gondolom, hogy egy remek győzelem után máris Eb-esélyessé váltunk volna, de az önbizamunknak használt a siker” – mondta magabiztosan az oroszok szövetségi kapitánya.

Hogy ne csak az oroszok dicséretétől zengjenek az előzetesek, arról a lengyelek és a Juventus legendája, Zbigniew Boniek tett. “Szerintem 1-1-et játszunk az oroszokkal, ami remek eredmény lenne számunkra. Hazai pályán nem szabad megijednünk az oroszoktól, akik jók, de azért túlzás agyondicsérni őket. Hirtelen csak három világszínvonalú orosz játékos jut eszembe, Arsavin, Pavljucsenko és Zsirkov. Ha eredményt akarunk, azt csak bátor játékkal érhetjük el” – vélte Boniek.

Labdarúgó-Európa-bajnokság, A csoport, 2. forduló

Lengyelország-Oroszország – Varsó, Nemzeti Stadion, 20:45

Vezeti: Wolfgang Stark (német)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik