Az Üllői úton és Angyalföldön most ugyanaz a helyzet, mint amikor irdatlan hóvihar tombol odakünn, vagy mint amikor az egyiptomi üdülőhelyeken gépfegyveres arabusok grasszálnak forradalmi hevülettel – első esetben a meteorológusok és az útinformosok, a másodikban a külügy szokta azt tanácsolni: csak az menjen, akinek feltétlenül szükséges.
Szóval, a két klub székházába most tényleg csak olyanok lépjenek be, akiknek halaszthatatlan ügyük van, a pizzafutároknak is azt tanácsolnánk, hogy ha lehet, a portásoktól kérjék el a kiszállított margariták árát, aztán evakuáljanak üstöllést.
Merthogy a felháborodás elementáris: elmarad a dallasi torna. Úgy ám.
Szörnyű fejlemény, joggal emeli meg a pulzust, dagasztja a nyaki verőeret, önti az agyat vörösbe. Már hivatalos levél is született, az amerikai szervezőknek adresszálva, de ne legyenek kétségeink, a FIFA fegyelmi bizottsága is értesítve lesz, plusz némi asztalverés is kinéz, csak megfelelő emberek üljenek mögötte.
Elmarad a dallasi torna… Még mindig nehéz megemészteni. Istenem, micsoda meccsek lettek volna pedig… Az átalakulóban lévő Fradi, a Vasas-maradék, a River Plate-kettő, a mexikói Unam Pumas-ifi…
Ám az amerikai szervezők hajthatatlanok, nincs torna, pont. Az indok? Érdektelenség. Húha. Hogy mi van? Negyvenezer nézővel számoltak, aztán Detroitban kiderült, ez nem jön össze. (A Fradi-Vasas bronzmeccsen a hírek szerint 1300-an voltak – mit nem adna néhány NB I-es csapat egy ilyen átlagért…) A helyiek pedig azt mondták, ezért felesleges Dallasban is pályára lépni, arrafelé a kongó lelátókat nem komálják.
Na, a sok hülye amerikai az ő piacgazdasági szemléletével. Ezek úgy képzelik el az elitfutballt, hogy akkor éri meg az esemény, ha rentábilis, aminek alapvető része a nézőtéri bevétel. Ha az nincs, akkor kapuzárás van. Pontosabban: ki sem nyitják a kaput.
Látszik, hogy teljesen fordítva ülnek a lovon. Focit ugyanis lehet úgy is csinálni, hogy… Hogy a nézők csak afféle kellékek. Pluszok. Ha kijönnek, az kész meglepetés. Rendes magyar csapatnál minimális szinten kalkulálnak a jegybevétellel. Utalja csak az MLSZ a tévés jogdíjat, a szponzor a pénzt, aztán persze különféle kétes üzelmeket is le lehet bonyolítani játékosok adásvételével, menedzserek bevonásával, aztán ebből a pénzmozgásból valahogy csak ellesz a csapat. Ha nem kapnak időben fizut a focisták, hát istenem – másutt sem jobb a helyzet, lehet nekik mondani; a lényeg, hogy ki lehessen talicskázni pár milliót, hiszen valami hazulra is kell, busztársaságból meg egyébként is van annyi, hogyha négyet nem fizettem ki nyolc idegenbeli meccs után, úgyis találok egy ötödiket, elvégre ott sem fenékig tejfel, rákapnak minden megrendelésre, mint gyöngytyúk a takonyra…
Mindazonáltal, ha kicsit komolyabban vesszük mindazt, ami Dallasban történt, pontosabban, ami nem történt, abból levonhatjuk a konzekvenciát – ha nálunk is hasonló szemlélet uralkodna, mint az Egyesült Államokban, itt és most lefújhatnák az NB I komplett tavaszi szezonját. A magyar profi labdarúgást ugyanis egyszerűen képtelenség rentábilisan működtetni: hiányzik az alap, ami mindenütt másutt a lényeg: néhány kivételtől eltekintve nincs normális nézőtéri bevétel, márpedig valamire nem kíváncsiak az emberek, abba tisztán marketing-alapon szponzor sem rakhat pénzt. (Ahogy hallom, a Digi Tv-nél is végetérőben van a bőségkorszak, azaz óriási kérdés, lesz-e megint valaki, aki annyira felveri az árat a bajnokik esetében, mint legutóbb, amikor horribilis összeget fizetett ki a Sport Tv.)
Azaz elapadóban a források, nálunk mégis újabb szövőszékeket állítanak be az álomgyárban, hogy ez lesz, meg az lesz…
Amerikában nem álmodoznak – számolnak.
Nem tudom, feltűnt-e, hogy mindent egybevéve még mindig kinek megy jobban mostanság.
