Foci

Német, francia duó vezette győzelemre a Madridot

A duplázó Karim Benzema és a három gólpasszal záró Mesut Özil vezérletével a Real Madrid magabiztosan győzte le 5-1-re a Granadát.

Ahogyan az várható volt, a hazai pályán játszó Real Madrid kezdte jobban a mérkőzést, José Mourinho fiai nekiestek az újonc Granadának. Az első gólra azonban így is a 20. percig kellett várni, igaz az gyönyörűre sikerült, ugyanis Cristiano Ronaldo félmagas ívelését Mesut Özil remek ütemben továbbította Karim Benzema felé, a francia pedig nem hibázott közelről.

A találat talán túlzottan megnyugtatta a blancókat, ugyanis kisvártatva a vendégek a találkozó során először jutottak el a hazai tizenhatosig, és ha már arra jártak, egyenlítettek is: Uche ívelését Rico a kapufa segítségével fejelte a hálóba. A Granada egyáltalán nem játszott megilletődötten, így izgalmas összecsapást láthattunk, a Real Sergio Ramos fejesének köszönhetően várhatta előnyből a folytatást – ezúttal is Özil volt az előkészítő.

Özil első gólpasszát érdemes többször is visszanézni:

A második félidő első öt percében gyakorlatilag eldőlt a meccs, ugyanis a fővárosiak az 50. percben már 4-1-re vezettek: előbb Gonzalo Higuaín lőtt a kapuba Marcelo passza után, majd Özil szolgálta ki újra Benzemát. A gall támadót kisvártatva le kell cserélni, a játékos a bokáját fájlalta.

Háromgólos előnye tudatában sem vett vissza a tempóból a Real, a Granadát pedig láthatóan megfogta a számára kedvezőtlen kezdés a második félidőben. A játékrész közepe felé közeledvén azért már kijöttek a hazai szorításból a vendégek, ám kósza próbálkozásaik nem jártak sikerrel. A Madrid visszavett a tempóból a végére, ám Ronaldo góljával így is 5-1 lett a vége, azonban az eredmény egy kissé csalóka, a Granada megnehezítette nevesebb ellenfele dolgát ezen az estén. A blancók így újfent hat ponttal vezetik a bajnokságot, igaz a Barcelona vasárnap újra háromra csökkentheti a különbséget.

A játéknap korábbi szakaszában három bajnokit is rendeztek: a Pintér Ádámot végig a pályán tudó Zaragoza 1-0-ra kikapott a Racing Santander vendégeként, így nem tudott közelebb férkőzni a riválisokhoz a sereghajtó. A Levante – Mallorca és a Real Sociedad – Osasuna összecsapásokon nem született gól.

Eredmények – La Liga, 18. forduló
Real Madrid – Granada 5-1 (2-1)
Gólszerzők: Benzam (20., 50.), Ramos (34.), Higuaín (47.), Cristiano Ronaldo (89.) illetve Rico (22.)
Racing Santander – Zaragoza 1-0 (1-0)
Gólszerző: Bernard (45.)
Levante – Mallorca 0-0
Real Sociedad – Osasuna 0-0
Málaga-Atético Madrid 0-0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik