Foci

Németh Krisztián is Egervári keretében

Egervári Sándor szövetségi kapitány az MTK-ba góllal visszatérő fiatal támadót hívta be a megsérülő Szabics Imre helyére.

Mint arról szombaton írtunk, Szabics Imre jobb bokájában elszakadt az ín, a Sturm Graz magyar válogatott támadójára így műtét vár, idén már nem játszhat. A rossz hír nemzeti csapatunkat is érinti, ugyanis a csatár így a Liechtenstein elleni mérkőzésen sem léphet pályára. Egervári Sándor végül Németh Krisztiánnak szavazott bizalmat.

„Tudom, sokan felkapják erre a fejüket, hiszen Krisztiánnak sokáig nem volt csapata, hosszabb időt kihagyott, majd nemrégiben a másodosztályú MTK-ban kötött ki. Általában meglepetést kelt, ha valaki az NB II-ből lesz a keret tagja, nekünk azonban meggyőződésünk, hogy Krisztiánnak képességei alapján élvonalbeli együttesben a helye, ráadásul nem is hazai, hanem a magyarnál erősebb bajnokságban” – írta Egervári az mlsz.hu-n vezetett blogjában.

Szövetségi kapitányunk egyébként a hétvégén szűkített volna a kereten, ám végül úgy határozott, hogy hétfőn 24 játékossal kezdi meg a felkészülést a csapat. A november 11-i, Liechtenstein elleni összecsapást a szövetség Albert Flórián emlékének szenteli, a szurkolók ingyen tekinthetik meg a találkozót a budapesti Puskás Ferenc Stadionban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik