Foci

Juhász Roland: csalódottak vagyunk

Svédország 2-1-re győzött Finnországban, így a magyar labdarúgó-válogatott nem lehet ott az Európa-bajnokságon. Íme a reakciók a mieinktől.

Véget ért a magyar álom, már ami a labdarúgó-Európa-bajnokságon való részvétel esetleges kiharcolását jelenti.

Svédország válogatottja 2-1 arányban győzött Helsinkiben, ahogyan arról mi is, élő, szöveges közvetítésünkben beszámoltunk. Mindez azt jelenti, hogy már nem foghatjuk meg a skandináv csapatot, és a harmadik helyen végzünk a csoportunkban.

Az utolsó, immár tét nélküli mérkőzésen kedden, a Puskás Ferenc Stadionban fogadjuk Finnországot. Az alábbiakban a magyar válogatott néhány tagjának véleménye olvasható.

Rudolf Gergely: “Bíztam a finnekben, és nem alaptalanul, mert ha a befejezéseknél jobbak, akkor megszerezhették volna az egyik pontot. Azt bebizonyították, hogy nem rossz a csapatuk, de mi jobbak vagyunk, ezért meg kell vernünk őket. Csalódottak vagyunk, mert ezúttal sem állt mellénk a szerencse, de ez sajnos benne volt a pakliban, hiszen tudtuk, hogy nem a saját kezünkben van a sorsunk.

Ettől függetlenünk itthon, telt ház előtt ugyanúgy fogunk hajtani, mint ha itt finn győzelem született volna. Célunk, hogy huszonegy ponttal zárjunk, emellett ha idegenben megvertük a finnekeket, akkor itthon, saját közönségünk előtt is meg kell.”

Király Gábor: “A tervünket már nem tudjuk megvalósítani, csupán a szép búcsú marad számunkra, ennyivel tartozunk a közönségnek. Az eddigi teljesítményünk ettől függetlenül jó volt, és saját magunknak is tartozunk azzal, hogy egy szép hazai győzelemmel zárjuk a selejtező sorozatot.”


Korcsmár Zsolt:
“Nálunk jobban nem szurkolt senki a finneknek, és a hazaiak nem is voltak rosszabbak, mint a svédek, úgy láttam, ezt a meccset a nagyobb rutin döntötte el. A svéd válogatott a második félidőben taktikusan húzta az időt, és megtartotta az előnyét.

A finnek egyéni hibákból kapták a gólokat, csapatként azonban jó teljesítményt nyújtottak, és ha a meccs elején kihasználják a nagy helyzetüket, teljesen másképp alakult volna a folytatás. Az esély elúszott, de saját becsületünkért és a szurkolókért hajtanunk kell kedden, és meg kell nyerni a találkozót.”

Varga József: “A finnek a kapu előtt határozatlanok voltak, mezőnyban azonban végig jól játszottak. Sajnos az elején ziccert hibáztak, míg a svédek két nagy helyzetből két gólt szereztek. Ha kedden hozzuk, amit tudunk, és úgy játszunk, mint az előző mérkőzéseken, akkor megnyerjük azt a meccset. Ez esetben a huszonegy megszerzett pont miatt nem szégyenkezhetünk, sajnálom, hogy ezúttal ez is kevés a második hely megszerzéséhez.”

Juhász Roland: “Én még a szünetben is döntetlent vártam, de sajnos hiába alakítottak ki a finnek több helyzetet, gólokat nem ők szereztek. Csalódottak vagyunk, de számunkra ugyanúgy van tétje a keddi meccsnek, mindenképpen szeretnénk győztesen búcsúzni a sorozattól.

A hozzáállásunk ennek megfelelően ugyanolyan lesz, mint az eddig meccseken, és ha huszonegy ponttal zárunk, akkor saját teljesítményünkkel nem lehetünk elégedetlenek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik