A Loki abban a tudatban léphetett pályára a rivális DVTK ellen, hogy pénteken a Győr 4-0-ra legyőzte a Kecskemétet, így Csertői Aurél fiai a dobogó élére álltak. Nos, a hajdúságiak sem fukarkodtak a gólokkal és némiképp meglepő módon egy megválaszolatlan ötössel küldték haza a miskolci együttest.
Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője a haon.hu-nak elmondta a meccset követően, hogy nagyon elégedett játékosaival, akik végig odatették magukat. Hozzátette, természetesen felkészültek az aktuális ellenfélből, de úgy gondolja, hogy a Debrecennek mindig a saját játékát kell játszania, mint tette azt vasárnap is. Kondás elárulta, azt nem tudja, hogy jól, vagy rosszul jön-e a válogatott szünet, mindenestre igyekeznek meccsben tartani a játékosokat, erre ott lesz a Ligakupa, illetve egy Kolozsvár elleni edzőmérkőzés is.
A meccs összefoglalója:
Benczés Miklós szerint csapata olyan hibákat követett el, amik eddig nem jellemezték a gárdát, ráadásul miután a Loki 3-0-val nyitott az első félidőben, több vendég lehetőség is kimaradt, majd jöttek az újabb hazai gólok. A szakember szerint nem a Diósgyőr volt a meccs esélyese, a DVSC pedig sokkal lendületesebben játszott övéinél. Benczés szerint nem gond, hogy ezek a hibák megmutatkoztak, ezekből kell tanulni, a miskolci együttes pedig most ugyan kapott egy pofont, de fel kell állnia a padlóról.