A török szövetség kínos helyzetbe hozta az UEFA-t. A néhány hete kirobbanó vesztegetési botrány után kiderült, hogy a Fenerbahce nem biztos, hogy tiszta eszközökkel nyerte meg a 2010/2011-es bajnokságot.
A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a második helyezett Trabzonspor szintén érintett lehet az ügyben
A Fenerbahce fölényes győzelme a tavalyi szezonból:
Nehéz helyzetbe került tehát az UEFA, ugyanis szerdán befejeződnek a selejtező mérkőzések és csütörtökön pedig megtartják a főtábla sorsolását.
A kérdés az volt, milyen módon pótolják a Fenerbache kizárásával keletkezett szabad kvótát. Nos, szerda este megszületett a határozat. Az UEFA késő este úgy döntött, hogy a török bajnokság ezüstérmese, a BL-selejtező 3. fordulójában a Benficával szemben alulmaradt Trabzonspor kerül a Fenerbahce helyett a 32-es főtáblára.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Trabzonspor Európa Liga-selejtezős ellenfele, a spanyol Athletic Bilbao biztosan szerepelhet a második számú európai kupasorozat csoportkörében.
Török lapértesülések szerint az elmúlt szezonban legalább 19 mérkőzés végkimenetelét manipulálták, a botrány középpontjában pedig a Fenerbahce áll, amelynek vezetői olyan sikeresen bundázták meg a meccseket, hogy a gárda megnyerte a bajnokságot.