Foci

Gólzáporos BL-selejtezők

Öt meccsen 15 gól esett a BL-főtábláért zajló párharcok odavágóin, a cseh Plzen fél lábbal már a 32 között, a Sturm, a Lyon és a Benfica is jól áll.

A BL-csoportkörért zajló selejtezők keddi odavágóin nem fogták vissza magukat a csapatok, más nézőpontból sokaknak még nem állt össze a védelme.

Az Arsenal a vártnál gyengébben muzsikált, a már Fabregas nélküli Ágyúsok Walcott találatával ugyan győztek a veszélyesen játszó Udinese ellen, de a londoniak az olaszországi visszavágón alighanem meg fognak izzadni.

A hazaiak már a 4. percben megszerezték a vezetést, ekkor sokan arra gondolhattak, hogy fölényesen fog nyerni Arséne Wenger csapata a nyáron három kulcsjátékosát is elvesztő friuliak ellen. Nem így történt, a vendégek Di Natale szabadrúgásánál még a kapufáig is eljutottak az első félidőben.

A második játékrész első felében néha már beszorították ellenfelüket az olaszok, de hiába dolgoztak ki jó lehetőségeket, gólt nem tudtak szerezni. Az Arsenal a legvégén még megduplázhatta volna előnyét, de Walcott ziccerénél Handanovic hatalmas bravúrt mutatott be, így maradt az 1-0.

Theo Walcott győztes találata:

Bezzeg a cseh Viktoria Plzen jóval könnyebb helyzetben van, a csehek Dániában verték 3-1-re az FC Köbenhavn csapatát. Az első félidőben még nem született gól a találkozón, aztán a második játékrész elején egy öngóllal jutottak előnybe a vendégek.

Ezt az előnyt hamarosan sikerült megduplázni, de a koppenhágaiak nem adták fel, és szépíteni tudtak. A végére azonban visszaállt a kétgólos különbség, Fillo valószínűleg az egész játéknap legszebb gólját szerezte, amikor kilőtte a jobb felsőt.

A csehek győzelme Dániában:

Az Olympique Lyon szurkolóinak volt néhány kellemetlen percük, mert a Rubin Kazany gólt lőtt idegenben, de a folytatás már mindjárt más volt, franciák még a szünet előtt fordítottak, és végül 3-1-re nyertek. Bastos akár háromgólosra is alakíthatta volna a különbséget, de még ő is meglepődött rajta, hogy mekkora ziccert hagyott ki.

A Lyon hátrányban volt, de fordítani tudott:

Szabics Imre csapata, a Videotont búcsúztató Sturm Graz idegenben 1-1-es döntetlent ért el a fehérorosz BATE Boriszov ellen, az osztrákok gólját Szabics Imre passzából szerezte Weber.

A Sturm gólja a BATE Boriszov ellen:

A Twente hazai közönség előtt nem bírt a vendég Benficával, a 2-2 a portugálok számára némi előnyt jelent a jövő heti visszavágó előtt.

Négy gól a Twente-Benfica találkozón:

Eredmények – Bajnokok Ligája-selejtező, rájátszás, 1. mérkőzések
Arsenal-Udinese 1-0
Gólszerző: Walcott (4.)
Lyon-Rubin Kazany 3-1
Gólszerzők:
Gomis (10.), Kverkveliya (öngól, 40.), Briand (71.) illetve Dyadyun (3.)
BATE Boriszov-Sturm Graz 1-1
Gólszerzők:
Simic (59.) illetve Weber (12.)
Twente-Benfica 2-2
Gólszerzők:
Luuk de Jong (6.), Ruiz (80.) illetve Cardozo (21.), Nolito (35.)
FC Köbenhavn-Viktoria Plzen 1-3
Gólszerzők:
Ottesen (69.) illetve Ottesen (öngól, 52.), Pilar (59.), Fillo (79.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik