Ritka a háromgenerációs futballista-család, hát még az olyan, amelyben a nagypapa edzőként, a papa és a fiú játékosként volt részese Copa América-győzelemnek. Olyannyira, hogy a történelem csak egy ilyet ismer: a Forlánokat.
A fiú, ugye – Diego Forlán – vasárnap nyerte meg a Copát az uruguayi válogatottal, a 3-0-ás, Paraguay elleni győzelemből két góllal vette ki a részét. A papa, Pablo Forlán – régi ismerősünk – az 1967-es Copa-siker egyik kovácsa a „celeste” játékosaként, a nagypapa – Diego nagyapja, Pablo apósa – pedig az 1959-es és az 1967-es kupagyőztes uruguayi válogatott edzői stábjában szerepelt.
A 65 éves Pablo Forlán otthon, Montevideóban, televízióban nézte a döntőt – de vajon miért nem volt ott a helyszínen, Buenos Airesben, az Estadio Monumentalban?
„Amikor július 13-án La Platában 1-0-ra megvertük Mexikót, és ezzel továbbjutottunk a csoportunkból, ott voltam a nézőtéren, de aztán hazautaztam, és a tévében néztem a meccseinket. Jobb ezt távolról nézni, az én koromban már nehezen bírnám a helyszínen az izgalmakat. Meg aztán borzasztó hideg van, nálunk most tombol a tél”- mondta, miután harmadik próbálkozásunkra végre felvette a telefont hétfő délután (ottani idő szerint délelőtt tízkor.)
– Mit szólsz a győzelemhez? (A tegezés magyarázata a régi ismeretség – a szerk.)
– Azt, hogy nagyon örülök. Annak is, hogy győztünk, annak is, hogy gyönyörű játékkal győztünk, és annak is, hogy Diego két gólt rúgott.
– Nem aggódtál, hogy egy éve, a dél-afrikai világbajnokság bronzmeccse óta nem talált a hálóba a fiad válogatott meccsen?
– Dehogy aggódtam, nem volt ezzel semmi gond. Azóta egy kicsit hátrább került, inkább előkészítő, semmint befejező csatár lett belőle, és különben tudtam, hogy előbb-utóbb kiszakad a gólzsák. Hát most ki is szakadt. (A vonal túlsó végén hallhatóan elcsuklott Forlán-papa hangja, ami azért azt jelzi, hogy nagy kő esett le az öreg szívéről – a szerk.)
– És Diegót nem aggasztotta?
– Ugyan már, van annyira rutinos játékos, hogy ilyesmitől ne legyen ideges.
– Apropó, marad az Atléticóban?
– Persze, hogy marad, nekem legalábbis nem mondta, hogy elmenne Madridból. Még két évre szól a szerződése, azt ki akarja tölteni.
– Az egész világsajtó azzal van tele, hogy háromgenerációs kupagyőztesek a Forlánok…
– Hát igen, az apósom, Juan Carlos Corazo volt az egyik edzője a válogatottnak, amikor 1959-ben 2-0-ra vertük Chilét a döntőben, majd 1967-ben Argentinát 1-0-ra. Ezen az utóbbi meccsen én is játszottam, így hát én is kupagyőztes vagyok, most meg a fiam is. Egyébként az apósom sem volt kutyaütő, Argentinában volt profi, az Independientében. Szóval, a családunk hozzátett az uruguayi futballsikerekhez. Annyit azért még elmondanék az apósomról, hogy az argentin Alfio Basile mellett ő a másik dél-amerikai edző, aki legalább kétszer megnyerte a Copát.
– Ezt nem is tudtam! Amúgy milyen volt az ünnepség?
– Ahogy tervezték, éjjel tizenegy körül érkeztek meg a La Plata túlsó partjáról repülőgéppel az Estadio Centanarióba, illetve előzőleg egy légibázisra. Itt volt a nagy buli, a montevideói stadionban, hajnalig tartott.
Uruguay Copa-sikere után egész Montevideo ünnepelt
– Beszélgettél a fiaddal?
– Persze.
– És? Élvezi még a focit 32 évesen?
– Ne hülyéskedj, már miért ne élvezné? Most hagyja abba, amikor az uruguayi futball a sokadik aranykorát éli? Most, amikor 31 góljával beérte az uruguayi válogatottsági gólrekordert, Héctor Scaronét, s 82-szeres válogatott lett, vagyis rekorder? Szerintem mi vagyunk Dél-Amerika legjobbjai, ezt tavaly a vb-n is bebizonyítottuk, meg most is, ez már nem lehet véletlen. Plusz az U17-es válogatottunk világbajnoki ezüstérmes lett.
– Tavaly ilyenkor, amikor kint voltál a dél-afrikai vb-n, azt mondtad, nem vagy elégedett a negyedik hellyel!
– Nem is! A hollandoktól csak 3-2-re kaptunk ki az elődöntőben, aztán a bronzmeccset is 3-2-re buktuk el a németekkel szemben úgy, hogy az utolsó percekben Diego a lécet találta telibe. Biztos, hogy megnyertük volna a hosszabbítást! Én úgy éltem meg, hogy kicsúszott a kezünkből a bronzérem.
– Oké, szóval, remek válogatottatok van.
– És még szebb a jövőnk! Ott van Luís Suárez, aki egy csoda, egy fenomén. Nem lehet tartani, figyeld meg, mekkora idénye lesz a Liverpoolban.
– Mi volt a nagyobb bravúr: a tavalyi negyedik hely a világbajnokságon, vagy a mostani Copa-győzelem, a tizenötödik, amellyel lehagytátok Argentínát?
– Tudod, bajnoknak lenni mindig sokkal jobb, mint negyediknek…
