Foci

Szurkolói akció és hazai bukta Újpesten

Hazai vereséggel indította az új szezont az Újpest a labdarúgó OTB Bank Ligában. A lilák örömét a Lombard-Pápa rontotta el.

“Szurkolni jöttünk, de bűnözőkként kezeltek” – hirdette a lila-fehérek B-közepe által kifüggesztett drapéria a meccs alatt, utalván a nemrég elfogadott törvényre, amely szerint bűncselekmény és szigorúan büntetendő a sporthuliganizmus.

A Diósgyőr, valamint még pénteken a Debrecen győzelme és teljesen egyoldalú fölénye után az Újpest és a Pápa mérkőzésén egyik fél sem tudott meghatározó lenni az összjátékban.

Nagy taktikai csata folyt a pályán a kezdetektől fogva. Ezzel együtt a Pápa meglepően bátor volt az első félidőben, és számos helyzetet dolgozott ki. A legnagyobb a tavalyi házi gólkirály, Maric előtt adódott: a 38. percben egy beadást 20 centiről képes volt a kapufára perdíteni. Alighanem a következő napokban a videómegosztó portálok főszereplőjét köszönthetjük a játékosban.

Az Újpest együttesében nem tudott meghatérozó lenni Simon Krisztián, Kabát Péter teljesen észrevehetetlen volt, ellenben Lázár Bence lőtt egy lesgólt, még a félidő első félidőben. A túloldalon Maricon kívül Lovrencsics kavarta meg többször is a hazai védőket.

“Ezért a törvény szurkol tovább” – ez már a második félidő derekán került ki a B-közép elé. A drukkerek egy része ezután tiltakozásul kivonult a stadionból…

A pályán nem folytak cinikus megmozdulások, ellenben a 75. percben Szűcs Lajos bravúrral tolta szögletre Lázár Bence pörgetését. Nem sokkal korábban Dvorschák tisztázott a gólvonalról.

Goran Maric aztán helyrehozta bakiját a 81. percben: Granugrava remekül ívelt be a védők mögé, emelkedett a gólzsák, és be is fejelte Balajcza kapujába a lasztit (0-1).

A meccs végén az újpesti játékosok közül többen, így Rajczi és Kabát is elvesztették a fejüket – nem először tették ezt pályafutásuk során.

A meccs állása aztán később már nem változott, hazai vereséggel kezd tehát a fiatal Újpest a megerősödni látszó Pápa ellenében.

Eredmény, OTP Bank Liga, 1. forduló:
Újpest FC – Lombard-Pápa 0-1 (0-0)
Újpest, 3128 néző, vezette: Oláh Gábor
Újpest: Balajcza – Szokol, Dvorschák, Takács, Pollák, Simon (Magos, 57.), Egerszegi, Markovic (Rajczi, 71.), Balogh (Böőr, 57.), Lázár, Kabát. Vezetőedző: Mészöly Géza
Pápa: Szűcs – Présinger, Dlusztus, Totadze, Nagy, Quintero (Zulevs, 74.), Farkas, Granugrava, Lovrencsics (Varga, 82.), Ferenczi, Maric (Germán, 92.). Vezetőedző: Véber György
gólok: Maric (81.)
sárga lap: Présinger (7.), Farkas (67.), Totadze (88.), Varga (93.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik