A klub hivatalos honlapján szerdán jelentették be, hogy az utóbbi három évben az AS Romát erősítő 30 éves futballista három évre szóló szerződést kötött, a megállapodás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra.
John Arne Riise többek között testvérével, Bjorn Helgével szerepel majd együtt a Fulhamben – és nem jön Budapestre augusztus 3-án, amikor a Roma a Vasas fennállásának 100. évfordulóján barátságos mérkőzést játszik az angyalföldi együttessel a Puskás Ferenc Stadionban.
A 96-szoros válogatott játékos 2001 és 2008 között az FC Liverpool futballistája volt, s 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a Vörösökkel.
Riise csak jövő héten csatlakozik a Fulhamhez, még nem lép pályára csütörtökön, az északír Crusaders elleni Európa Liga-selejtezőn.