Foci

A Jobbik bűncselekményt sejt a Bozsik Stadion ügyében

Csalás, hűtlen és hanyag kezelés miatt feljelentést tesz a Jobbik a Bozsik Stadion ügyében, ezt a Budapest Honvéd FC és a Magyar Futball Akadémia mélyen elítéli.

Staudt Gábor, a párt budapesti elnöke sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte, ahogy a XIX. kerületi önkormányzat “ingyen odaajándékozta a több száz milliós létesítményt egy magáncégnek”. A jobbikos politikus szerint az eset “tipikus példa az átláthatatlan, korrupciógyanús vagyonátruházásra, amelyben a kapó fél semmi komoly kötelezettséget nem vállal”.

A budapesti pártelnök ismertette: a Kincstári Vagyonigazgatóság 2007. június 18-án a XIX. kerület tulajdonába adta a sportlétesítményt, az önkormányzat pedig november 26-án ingyen átadta a Magyar Futball Akadémia Kft.-nek.

Hozzátette: ezt a szerződést 2010. március 30-án felbontották a felek, majd az önkormányzat ugyanezen a napon újrakötötte a szerződést a “kísértetiesen hasonló nevű” MFA Nonprofit Kft.-vel, amely alig egy hónappal azelőtt jött létre. Staudt Gábor azt mondta: mindkét társaság mögött a Hemingway-csoport áll.

A politikus szerint az adócsalás gyanúja is felvetődik az újrakötés kapcsán, mivel információi szerint az adóhatóságnál az állami vagyonként 92 millió forint nettó értéken nyilvántartott stadion az akkori értékbecslés alapján több száz milliós értéket mutatott, ami után be kellett volna fizetni az illetéket.

A politikus jelezte, szeretnék, ha a vagyonátruházás semmis lenne, ez ügyben később a legfőbb ügyészhez fordulnak.

A Budapest Honvéd FC és a Magyar Futball Akadémia reakciója reagált a Jobbik nyilatkozatára:

KÖZLEMÉNY

A Magyar Futball Akadémia tudomására jutott, hogy ma a Jobbik elnevezésű párt feljelentést tett azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Futball Akadémiát üzemeltető non-profit kft a megalapítását követően 2007-ben sportcélú használatra térítésmentesen megkapta közvetve a magyar államtól, és közvetlenül a kispesti önkormányzattól a Bozsik Stadion tulajdonjogát.

Az akkor romokban heverő és használaton kívüli kispesti stadion adott és ad otthont a Budapest Honvéd labdarúgó csapatának, a Magyar Futball Akadémiának, és a sok száz sportolni vágyó kispesti labdarúgó palántának.

A fent említett tranzakció egy tisztességes, mindenki által vállalható döntés volt, amely biztosította a Budapest Honvéd FC fennmaradását, s milliárdos fejlesztéseket hozott a Bozsik Stadionba új épületek építésével, s a régiek meg a stadion renoválásával.

A szerződés értelmében a stadion kizárólag sportcélra használható, nem elidegeníthető, és egyértelműen a közösség érdekeit szolgálja. A stadionból és annak használatából egyértelműen a kiadások, és nem a bevételek dominálnak, és a tranzakciót még a legnagyobb jóindulattal sem lehet máshogy, mint pozitívan megítélni.

A tranzakció idején mind a FIDESZ, mind az MSZP támogatásáról biztosította a Budapest Honvéd csapatát, és pozitívan ítélte meg a történteket.

A Budapest Honvéd FC és a Magyar Futball Akadémia nevében mélyen elítéljük ezt a kisstílű, helyi politikai érdekeket szolgáló feljelentést, amely már a puszta létezésével is komoly károkat okozhat a kispesti, és a magyar labdarúgásnak.

Meg vagyunk győződve arról, hogy a hatóságok az eljárást a hatályos jogszabályoknak megfelelően fogják kezelni, s megállapítják, hogy a Budapest Honvéd FC és a Magyar Futball Akadémia nem érintett semmilyen negatív cselekedetben. Büszkén vállaljuk az elmúlt 5 évet, azt, amit a stadionnal tettünk, és amit a magyar labdarúgásért tettünk.

Budapest Honvéd FC – Magyar Futball Akadémia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik