Foci

A United 2-1-re verte a Chelsea-t

A zsebében érezheti a bajnoki aranyat a Manchester United, miután legyőzte fő riválisát, a Chelsea-t a Premier League-ben.

Nem is olyan rég az optimista Manchester United szurkolók még fogadhattak a nagy hármas, azaz az FA kupa, Bajnokok Ligája és a bajnoki cím megnyerése. Ehhez képest a ma délutáni, Chelsea elleni bajnoki előtt még az a veszély is fennállt, hogy egy sem lesz abból a háromból.

Alig három hete a kupa elődöntőt a City ellenében már elbukták a vörösök. A BL-ben finalisták, még áll ugyan a zászló, de a Barcelona ellenében irdatlan kemény döntő elé néznek – korántsem biztos a győzelem. A bajnokságban pedig? Az elmúlt fordulóban, az Arsenal ellen elszenvedett vereségnek köszönhetően az addigi megnyugtató előnyük három pontra apadt a Chelsea-vel szemben.

A vasárnap délutáni MU-Chelsea rangadónak így nem kisebb tétje volt, minthogy két fordulóval a bajnokság vége előtt Chelsea győzelem esetén a londoniak pontszámban beérik Sir Alex Ferguson tanítványit és ezzel újra teljesen nyílttá teszik a versenyt, vagy a maradék két megnyerhető címből egyet bebiztosít magának a Manchester.

A tétnek megfelelő elánnal csapott bele a Manchester, míg a Chelsea az „öltözőben ragadt”. Park kiugratásának köszönhetően Hernandez David Luiz helyezkedési hibáját már az első percben kihasználta és kapuba gurította a labdát Petr Czech lába mellett (1-0). A gól sokkolta a kékeket, a Manchester az első 20 percben lényegében azt csinált a pályán, amit csak akart.

A 23. percben a fölény újabb gólban csúcsosodott ki. Egy pontrúgás után Vidic bólintott a kapuba (2-0). A második gólt követően kissé kiegyenlítődött a játék. A londoni szurkolók leginkább Drogbán érhették tetten a fordításra irányuló törekvést, de a szünetig ő sem tudott változtatni az eredményen.

Márpedig ez sok jót nem jelentett rájuk nézve, a MU ugyanis 2-0-s vezetés birtokában történelme során még sosem vesztett az Old Traffordon. A második félidőben mezőnyfölénybe került a Chelsea, míg a Manchester inkább kontrákra hagyatkozott. Torres beállt a 62. percben, ezzel Didier Drogba mellett a kékek már két támadóval próbálták feltörni a manchesteri védelmet. A 68. percben egy kavarodást követően Lampard pöckölt a kapuba (2-1), amivel újra nyílt lett a meccs. Az eredmény azonban már nem változott.

A Manchester győzelmével gyakorlatilag megnyerte 19. bajnoki címét, azaz háromból egy címet már szinte biztosan behúznak. Sir Alex Ferguson és csapat pedig alighanem a Chelsea-val idén cím nélkül maradó Carlo Ancelotti felmondólevelét is „aláírta”.

Eredmény – Premier League:
Manchester United – Chelsea 2-1 (2-0)
gólok:
Hernandez (1.), Vidic (23.), illetve Lampard (68.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik