Foci

Mourinho Albert Einsteint idézte

Vajon ki nyeri az idény negyedik El Clasicóját? A Bajnokok Ligája második elődöntőjében a Real Madrid fogadja a Barcelonát.

A felek már háromszor randevúztak ebben a szezonban, elsőre a Barca hazai pályán tükörsimán, 5-0-ra verte az ősi riválist. A bajnoki visszavágón a Santiago Bernabéuban 1-1-es döntetlenre futotta a csapatoktól, majd legutóbb a spanyol Király Kupa döntőjében Cristiano Ronaldo hosszabbításos fejese döntött a blancók javára. Most egy hét alatt kétszer is összefutnak az együttesek, a tét pedig a Bajnokok Ligája döntőjébe jutás.

„Nem tudom, hogy érez most a Barcelona, azt tudom, mi hogy vagyunk. Ugyanúgy készülünk, mintha elvesztettük volna a Király Kupa döntőjét – mindamellett, hogy nagyszerű volt megnyerni. A rá következő napon ugyanakkor már csak az újabb feladatunkra, a bajnokságra fókuszáltunk. Én ma is ugyanaz az edző vagyok, aki akkor vezette a Realt, amikor 5-0-ra kikapott a Nou Campban pár hónapja. Nem változtam, nem vetettem be trükköket, egyszerűen csak tudtam, hogy a befektetett munka idővel meghozza a gyümölcsét. Ennek a párharcnak nincs esélyese, két rivális mérkőzik meg, akik betéve ismerik a másikat, itt már mindenki tudja, mit kell tennie a nagy meccseken. Nem tartom magam extra motivátornak, elsőre magamat kell mindig feltüzelnem. A Király Kupa előtt mondtam is a játékosaimnak, hogy volt egy ember, akit Albertnek hívtak, Albert Einsteinnek. Ő azt vallotta, hogy van olyan erő, ami sokkal erősebb a gőznél, a villamos- és az atomenergiánál: az akarat. Nem volt ostoba fickó” – vezette fel a találkozót José Mourinho, akitől már megszokhattuk a nem mindennapi nyilatkozatokat.

Pep Guardiola, a rivális Barcelona vezetőedzője rögtön egy udvariassággal indított és gratulált a Real Madridnak a kupagyőzelemért, aztán elárulta, hogy beigazolódott az a félelmük, hogy nem számíthatnak Andrés Iniestára az első felvonás során.

„Reméljük a visszavágón már köztünk lehet. A játékosaim tudják, hogy itt már nincs kifogás, ha nyerünk, az azért lesz, mert jobbak vagyunk – ebben a felfogásban játszunk a végéig. Nehéz ellenfél a Real Madrid, a szezonbeli legjobb formájában van a csapat, amely amúgy is nagyszerű, ugyanakkor csak egy lépésre vagyunk a Wembleytől. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy megnyerjük a párharcot.”

Kedden a Manchester United került közelebb a fináléhoz, Sir Alex Ferguson együttese 2-0-ra nyert a Schalke 04 otthonában a veterán Ryan Giggs és Wayne Rooney góljának köszönhetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik