Foci

Átmegy-e a Barca az ukrán vizsgán?

A Barcelona a Sahtar Donyeckkel meccsel a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, eddig egyszer sem volt könnyű dolga az ukránokkal.

Különböző módon érkezett a két csapat a negyeddöntőbe, ugyanis míg a Sahtar könnyedén, 6-2-es összesítéssel söpörte ki a Romát (az idegenbeli 3-2-es sikert egy hazai 3-0 követte) a legjobb tizenhat között, addig a Barcelona dolgát jócskán megnehezítette az Arsenal, Pep Guardiola legénységének hátrányból felállva kellett kiharcolnia a továbbjutást (az odavágót a londoniak nyerték 2-1-re, a visszavágó 3-1 lett a spanyoloknak).

A 2009-es európai Szuperkupa-döntőben már találkozott egymással a Barcelona és a Sahtar Donyeck együttese, akkor a Bajnokok Ligája-győztes katalánok egy kiélezett mérkőzésen, Pedro 115. percben szerzett góljával hódították el a serleget Monacóban – az ukránok az UEFA-kupában értek a csúcsra abban az esztendőben.

A BL tavalyi kiírásában is összefutott a két gárda a csoportkör során, a Sahtar a Nou Campban meglepetésre 3-2-re nyerni tudott, hazai pályán ellenben kikapott 2-1-re Lionel Messi kései góljának köszönhetően, azaz a két fél mérkőzései mindig tartogatnak izgalmakat.

Pep Guardiola is óva int mindenkit, aki úgy véli, hogy sétagalopp lenne az ukránok elleni negyeddöntő két mérkőzése: „Nem telt el sok idő a legutóbbi találkozásunk óta, ők pedig még mindig nagyon hasonló rendszerben játszanak, mint mi. UEFA-kupa-győztes csapatról beszélünk, melyet csak nehézkesen győztünk le a Szuperkupa-döntőben. A mostani szezonban csak az Arsenaltól kaptak ki, azaz ha a BL egy egyesített rangsor lenne, ők állnának az élen. Jók a brazil játékosaik, az edzőjük tapasztalt, sokat megélt tréner, akivel amúgy remek a kapcsolatom. Hiszek a csapatomban és a játékosaimban, ahogy közeledett ez a két mérkőzés, annál jobban igyekeztünk előhozni magunkból a legjobb énünket.”

A Sahtar története során először jutott be a legrangosabb európai kupasorozat legjobb nyolc együttese közé, azonban Mircea Lucescu vezetőedző szerint ha már itt vannak, korántsem érik be ennyivel: „Jobban örültem volna, ha egy angol csapatot kapunk, legyőztük az Arsenalt is, illetve olyan csapatokat vertünk el, amelyek szintén szigetországi együttesekkel babráltak ki. Nehéz lesz a Barcelona ellen, tudjuk, hogy ők a párharc esélyesei. Tisztában vagyunk vele, mi a játékuk titka, de mi is nyitott könyv vagyunk a számukra. Egy kelet-európai csapat számára fantasztikus eredmény a legjobb nyolcba jutni, de ennél mi többre vágyunk, ezért pedig mindent meg fogunk tenni.”

Az első mérkőzésre Barcelonában kerül sor szerda este, míg a visszavágót jövő héten kedden rendezik Donyeckben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik