Foci

Kiesett az Újpest a kupából

A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a végül kilenc emberre fogyatkozó Újpest 2-2-es döntetlent játszott Kaposváron.

A gólzáporos első felvonást a Kaposvár nyerte 3-2-re a Megyeri úton, így a Rákóczi várta kedvezőbb helyzetből a szerdai visszavágót.

A második mérkőzés elején a kapuk sokáig nem forogtak veszélyben, majd a 20. percben egy szöglet utáni kavarodás végén Zsók szerezte meg a vezetést a somogyiaknak: a sarokrúgás után Hegedűs előbb a lécre fejelt, majd duplázását Balajcza védte bravúrral, a labda azonban a védő elé került, aki közelről a hálóba passzolt.

A felvonás végén ismét a bekk veszélyeztetett, jobb alsóba tartó fejesét azonban Balajcza védte bravúrral, azonban Sisa Tibor legénysége így is 45 percnyire került a továbbjutástól.

Fordulás után rögvest tíz emberre fogyatkozott Mészöly Géza csapata, Zsók és Rajczi ütköztek, a játékvezető úgy ítélte meg az újpesti támadó könyökölt, így rögtön villant piros. Az emberhátrány ellenére mégis a fővárosiak szerezték a következő gólt, Mitrovics szöglete után Kovács röviden öklözte ki a labdát, Böőr jó hét méterről köszönt be. Nem éltek sokáig a vendég remények, egy szép akció végén a csereként beálló Kulcsár juttatta ismét előnybe a Kaposvárt.

A hajrában még a vendégek üdvöskéje, Lázár rajzolta a labdát Sitku fejére, a veterán csatár bólintása következtében alakult ki a 2-2-es végeredmény. A legvégén még Mitrovic kapta meg második sárgáját, kilenc emberrel fejezte be a meccset az Újpest. A Rákóczi 5-4-el jutott be az elődöntőbe.

Kedden a Kecskemét, a Zalaegerszeg és a Videoton harcolta ki a továbbjutást, azaz négy vidéki együttes lesz az elődöntőben, ilyenre korábban csak 1984-ben és 1999-ben volt példa.

Eredmény:
Kaposvár – Újpest 2-2 (Zsók 20., Kulcsár 73. ill. Böőr 62., Sitku 86.)
Továbbjutott: a Kaposvár 5-4-el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik