Foci

A Kaposvár győzött az Újpest otthonában

A negyeddöntőknél járnak a labdarúgó Magyar Kupában. A somogyiak hármat rúgtak a Megyeri úton.

A bajnokságban már találkozott egymással idén az Újpest és a Kaposvár, és az a találkozó bizony emlékezetes marad. A somogyiak már 2-0-ra is vezettek a Megyeri úton, de a hazaiak végül fordítottak és 3-2-vel hozták a meccset – Lázár Bence két találatával.

A tét ezúttal még nagyobb volt, hiszen a Magyar kupa kiváló lehetőség a nemzetközi porond elérésére, már csak azért is, mert már csak nyolc csapat van versenyben.

A Kaposvár szerezte meg a vezetést a gyér érdeklődés mellett megrendezett találkozó: Oláh Lóránt remekül indította Grumicsot, ő pedig kapásból a kapuba emelte a labdát, Balajcza feleslegesen mozdult ki.

Aztán jött a szokásos Lázár-gól: az új kedvenc negyedik meccsén az ötödik gólját szerezte, miutűán 16 méterről ügyesen ellőtte a labdát a jobb sarokba.

Nem sokáig örülhetett az Újpest, mert a 37. percben egy bal oldalról érkező beadásba Grumics jól tette bele a fejét, a labda pedig bepottyant a mozdulni sem bírő Balajcza kapujának bal alsó sarkába – 1-2!

Lázár a második félidőben is fontos szerepet játszott. A 60. percben egy szöglet után piszkált a labdába, Kovács kapus még belepiszkált a labdába, de az Ahjupera elé került, aki bepaskolta – 2-2!

Csakhogy a fiatal tehetség, Balázs Benjámin gondoskodott arról, hogy még hosszabb legyen az összefoglalónk, a 65. percben mesterien tekert Balajcza kapujába, harmadszor is vezetett a Kaposvár – 2-3!

A folytatásban már nem született gól, így meglepetésre a vendégek örülhetnek, mert hármat rúgtak idegenben.

A másik találkozón nem született gól.

Eredmények – Magyar Kupa – negyeddöntő:

Újpest FC – Kaposvári Rákóczi 2-3 (1-2)
gólok:
Lázár (32.), Ahjupera (60.), illetve Grumics (12., 38.), Balázs (65.)

MTK – Zalaegerszeg 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik