Foci

Márciusban hallgatják meg az eltiltott Loki-játékosokat

Március 10-én hallgatja meg a lausanne-i székhelyű Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Mészáros Norbertet és Vukasin Poleksicset.

A CAS-nál fellebbező játékosokat az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azért tiltotta el, mert a Fiorentina elleni, 2009. október 20-i Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt nem tettek eleget a jelentési kötelezettségüknek, amikor megpróbálták őket megvesztegetni.

A hátvéd Mészárost 18 hónapra, 2011 végéig, a kapus Poleksicset pedig két évre, 2012. június 30-ig tiltotta el 2010. június 24-én az UEFA fegyelmi bizottsága. A két labdarúgó fellebbezett, de a kontinentális szervezet szeptember 9-én elutasította a beadványukat, és érvényben hagyta az eltiltásokat, ezért fordultak később a CAS-hoz.

A Puskás Ferenc Stadionban rendezett találkozót 4-3-ra nyerte meg az olasz csapat.

Eközben a bochumi ügyészség tárgyalásán bejelentették, hogy az európai bundabotrányban huszonnégy ország érintett.

Ezt a tanúként meghallgatott Carsten Koerl, a Sportradar nevű, fogadásokat ellenőrző cég ügyvezetője mondta. A Sportradar a Német (DFB), az Európai (UEFA), valamint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) is dolgozik.

A bochumi ügyészségen tavaly október 6-án kezdődött négy vádlott pere, akik a vádirat szerint 38 esetben, mintegy 370 ezer euró értékben vesztegettek meg futballistákat és játékvezetőket Németországban, Magyarországon, Belgiumban, Szlovéniában, Horvátországban és Svájcban. A felvett nyereményt 1,6 millió euróra becsülik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik