Foci

A Videoton visszavágna a Győrnek

A tavalyi szezon utolsó fordulójában az ETO fosztotta meg a bajnoki aranytól Mezey György csapatát.

Két mérkőzést rendeznek pénteken a Monicomp Ligában. Az MTK a Pápát fogadja, a Videoton pedig Győrbe látogat.

A székesfehérváriak a Honvéd elleni hazai botlást azonnal kijavították, hiszen az elmúlt fordulóban 4-1-re legyőzték idegenben a Kaposvárt. Ennek is köszönhető, hogy még mindig vezetik a bajnokságot 29 ponttal (a második helyezett Zalaegerszegnek 26 pontja van).

A Győrnek nem megy az utóbbi időszakban, annak ellenére, hogy a Kecskemét ellen 2-1-re nyertek Pintér Attila legényei négy nyeretlen találkozót követően. Az előző körben egy hangulattalan mérkőzésen sikerült egy pontot szereznie a Bozsik-stadionban, de ezzel nem mentek sokra, továbbra is a középmezőny alsó régiójában tanyáznak.

A tavalyi szezon utolsó fordulójában a Győr 1-0-ra verte meg a Videotont, és mivel a piros-kékek kikaptak, nem lettek bajnokok. A kezükben volt a sorsuk, hiszen, ha győznek, övéké lett volna az elsőség, különösképpen azért, mert a Debrecen 1-0-ra kikapott a Kecskemét otthonában.

Az MTK is amolyan győri módra játszik ebben a szezonban, ami nem jelent mást, mint a rapszodikus szereplést. Legutóbb a Haladás otthonában kaptak ki a kék-fehérek, akik a bajnokság elején még szorgosan gyűjtögették a pontokat.

A Pápát nyugodtan tekinthetjük a liga meglepetéscsapatának. Véber György együttese jelenleg a 4. helyen áll a tabellán, és cseppet sem lenne meglepő idegenbeli győzelme. Legutóbb hazai pályán verték meg a Vasast.

Monicomp Liga, pénteki program:

Győri ETO FC – Videoton – 19 órától
MTK – Pápa – 17 órától

Ajánlott videó

Olvasói sztorik