Foci

Fejjel rabolt pontot a Győr a Honvédtól

A Monicomp Liga péntek esti mérkőzésén a Budapest Honvéd és a Győr 1-1-es döntetlent játszott.

Az első félidőben nem kényeztettek el minket a csapatok, már ami a helyzeteket illeti. A mezőnyben becsülettel birkóztak a felek, a kapuk azonban nem forogtak veszélyben.

A második felvonás elején aztán megtört a gólcsend, Fehér szabálytalankodott Abasszal szemben a tizenhatoson belül, Hajdú pedig rezzenéstelen arccal értékesítette a büntetőt. Tíz perccel később már kettő lehetett volna közte, egy kapu előtti kavarodás végén Bojtor elé került a labda, a kispesti játékos azonban előbb a kapusba, majd az egyik védőbe lőtt ziccerből.

A 67. percben jött a hidegzuhany a Honvéd számára, a Győr szinte a semmiből egyenlített: Marinelli tekert középre jobbról egy szögletet, a középen állók elméláztak, így Völgyi kissé előrehajolva a hálóba bólintott.

A lefújás előtt Danilo elől kellett tisztázni gólhelyzetben, több lehetőség pedig már nem akadt, maradt az 1-1.

Eredmény:
Honvéd – Győr 1-1 (Hajdú 47. – 11-esből ill. Völgyi 67.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik