Foci

Mezey: tiszta a lelkiismeretem

A Videoton szakmai igazgatója becsüli a székesfehérvári kemény magot, ugyanakkor szerinte hat-nyolc ezer drukker kellene a hazai meccsekre.

Mezey György újabb bejegyzéssel gyarapította a vidi.hu-n vezetett blogját, ezúttal a szurkolók kerültek górcső alá. A mesteredző elárulta, ugyan érzi, hogy valamivel többen járnak ki csapata mérkőzéseire mint korábban, ugyanakkor nem érti, miért két és fél ezer, miért nem hat-nyolc ezer az átlagnézőszám a Sóstói Stadionban, miközben az együttes „rakétaként ível felfelé”.

Mezey példaként a Hoffenheimet említette, amely kis falu révén nagyobb nézőszámot produkál meccsenként, mint amennyi a település lakossága.

A szakmai igazgató ezt követően a kritikákra is kitért, szerinte tanult viselkedés az, hogy az emberek többsége szidja a magyar focit és a körülményeket. Mezey úgy véli, hogy ha nagyjából egymillió ember van, aki úgy véli jobban össze tudna állítani a válogatottat Egervári Sándornál, akkor minden bizonnyal létezik 50 ezer olyan szurkoló, aki ugyanezt gondolja a Videoton és a tréner kapcsán.

Mezey leszögezi, neki tiszta a lelkiismerete, mivel tudása és képességei legjavát nyújt azért, hogy a Videoton története során először megszerezze a magyar bajnoki címet.

Mezey György legfrisebb blogbejegyzése az alábbi linkre kattintva érhető el:
A nézőkről, szurkolókról (vidi.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik