Foci

Mancini: miért ne lehetnék a Juve edzője?

A Manchester City trénere a két együttes csütörtöki Európa Liga-mérkőzése kapcsán tett meghökkentő nyilatkozatot.

A szigetországi sajtó természetesen már napok óta az európai kupaporondok lázában ég, míg az Arsenal, Chelsea, Manchester United, Tottenham négyes a bajnokok Ligájában vitézkedik, addig a Cití és a Liverpool az Európa Ligában szerepel.

Roberto Mancini, az Égszínkékek olasz trénere a The Sunnak nyilatkozva elmondta, együttese igyekszik erőt meríteni a Chelsea legyőzéséből, azonban még időre van szüksége a gárdának ahhoz, hogy azt a formát hozza, amire hivatott.

„Hat hónap alatt pazar csapatottá tudunk válni. Időre van szükségünk, hogy napról-napra fejlődhessünk, hogy folyamatosan tudjuk nyerni a meccseket. Ez a legfontosabb” – mondta a mindig jól öltözött olasz edző a The Sunnak a csapat jövőjével kapcsolatban.

Az angol lap ezt követően a Juventusról faggatta, a 45 éves szakember, aki játékosként a Laziót, edzőként pedig az Intert is szolgálta igen meglepően felelt: bármikor leülne a torinói kispadra.

„Miért ne? A foci már csak ilyen. Sosem voltam a Juve ellensége, gyerekkoromban éveken át imádtam a csapatot, nagyra tartom mind a klubot, mind a játékosait. Érdekes meccs lesz a csütörtöki, először vezetek harcba angol csapatot a Juventus ellen” – tért ki a két együttes csütörtöki, manchesteri Európa Liga-meccsére Mancini, aki azt is megpendítette, hogy természetesen hiányzik neki Olaszország, de jól érzi magát a szigetországban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik