Foci

Buzsáky csalódott, hogy kimaradt a keretből

A bajnokságban szárnyaló Queens Park Rangers középpályása úgy érzi, tudna segíteni a válogatottnak.

A másodosztályú angol labdarúgó bajnokságban, a Championshipben egyetlen veretlen csapat van, a Buzsáky Ákost a soraiban tudó Queens Park Rangers. A sérülése miatt kezdetben mellőzött, de az utóbbi időben egyre többet játszó magyar középpályás, Buzsáky Ákos az origo.hu oldalnak nyilatkozott – a többi közt a válogatott meghívó elmaradásáról.

– A délutáni edzésünket követően néztem néztem az interneten a keretet, már reggel is emiatt kapcsoltam be a számítógépemet, nagyon vártam a meghívót. Csalódott voltam, amikor megláttam a névsort, hiszen úgy érzem, egy bő keretben azért benne kellene, hogy legyek. Úgy gondolom, hogy hozzá tudnék tenni a válogatott játékához. – fogalmazott a Loftus Road egyik kedvence.

Buzsáky azt mondja, mindig a maximumot nyújtja az edzéseken, ezért képes magas szinten játszani, és ahogyan fogalmazott, “nem azért voltam az eddigi csapataimnál a szurkolók kedvence, mert a fülemmel varázsolok a labdával, sokkal inkább azért, mert alázatosan futballozom”.

Ami a londoni csapat feljutási esélyeit illeti: “Azzal még várjunk, ám az tényleg bizakodásra ad okot, hogy a nyolcból hét meccsen gólt sem kaptunk. Ez azt jelenti, hogy nem csak a támadójátékunk, hanem a védekezésünk is jó, és erre lehet hosszú távon is építeni, hiszen ha lesz majd pár 0-0-s meccsünk a riválisok ellen, az a végén nagyon jól jöhet majd” – fogalmazott az origónak Buzsáky Ákos.

Ahogyan már közöltük, a válogatott bő kerete:

Kapusok: Fülöp Márton (Ipswich Town), Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
Védők: Lázár Pál (Videoton FC), Vermes Krisztián (Újpest FC), Lipták Zoltán (Videoton FC), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Vanczák Vilmos (FC Sion), Gyepes Gábor (Cardiff City), Laczkó Zsolt (DVSC-TEVA), Pintér Ádám (Real Zaragoza)
Középpályások: Elek Ákos (Videoton FC), Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA), Koman Vladimir (Sampdoria), Dzsudzsák Balázs (PSV), Vadócz Krisztián (Osasuna), Koltai Tamás (Győri ETO)
Támadók: Rudolf Gergely (Genova), Priskin Tamás (Ipswich Town), Gera Zoltán (Fulham FC), Szalai Ádám (FSV Mainz)
Biztonsági tartalékok: Komlósi Ádám, Varga József (mindketten DVSC-TEVA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik