Foci

Ismét élen a Real Madrid

A spanyol bajnokság keddi játéknapján Vadócz Krisztián csapata, az Osasuna is három ponttal gazdagodott.

A Santiago Bernabeu közönsége szűk fél órán keresztül nem láthatott gólt az Espanyol elleni meccsen, ekkor azonban kézzel ért bele az egyik barcelonai játékos Cristiano Ronaldo szabadrúgásába a büntetőterületen belül, a tizenegyest pedig a portugál magabiztosan értékesítette.

Fordulás után aztán elkezdődött a flúgos futam: előbb Pepe gyűjtött be négy perc alatt két sárgát, majd a túloldalon Galan Inago intézte el, hogy egyenlő létszámban folytassák a felek az összecsapást. A hajrába érve aztán Cristiano Ronaldo forintos passzából Higuaín talált be, majd a csereként beálló Benzema lőtt gólt, beállítva a 3-0-ás végeredményt. Az Espanyolból még Forlint is lezavarta a játékvezető az utolsó percekben.

A Real Madrid így a negyedik fordulóban sorozatban harmadik győzelmét aratta és átvette a vezetést a bajnokságban, igaz a riválisok csak szerdán lépnek pályára.

A meccs góljai:

Vadócz Krisztián csapata, az Osasuna a Real Sociedadot fogadta és győzte le 3-1-re, pedig bő negyedóra után Tamudo találatával a vendégek kerültek előnybe. A magyar válogatott középpályás a 82. percben váltotta Pandianit.

Az Athletic Bilbao otthon hazai pályán gyűrte le 3-0-ra a Mallorcát.

Eredmények:
Real Madrid – Espanyol 3-0 (Ronaldo 29. – 11-esből, Higuaín 79., Benzema 87.)
Osasuna – Real Sociedad 3-1 (Pandiani 38., Camunas 42., Aranda 75. ill. Tamudo 16.)
Athletic Bilbao – Mallorca 3-0 (Lopez 44., San Jose 62. – 11-esből, Perez 90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik