Foci

Kiütéses győzelemmel kezdett U17-es válogatottunk

A hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnoki selejtezőn Bene Ferenc fiai 5-0-ra mosták le Andorra legjobbjait.

Az egyre fokozódó hazai mezőnyfölény a 35. percben érett góllá, Szécsi Márknak köszönhetően a magyar válogatott előnnyel várhatta a második játékrészt.

Bene Ferenc szövetségi kapitány cserékkel frissített övéin, ez pedig nyerő húzásnak bizonyult, ugyanis a kispadról beszállva Barcsay Márk duplázott, de Sipőcz János és Kleinheisler László is góllal hálálta meg a bizalmat, így 5-0-ás győzelem lett a vége.

„Az első félidőben még görcsösen játszottunk, pontatlanok voltunk. A második félidőt teljesen más felfogásban kezdtük, a második gólunk után pedig felszakadtak a gátlások, onnantól szemre is tetszetősen, eredményesen futballoztunk. Igazi csapatként értük el a sikert, nem utolsósorban a csereként beállt játékosoknak köszönhetően” – mondta a lefújást követően Bene Ferenc a szövetség hivatalos honlapjának.

A hétfő másik mérkőzésén Szlovákia 3-0-ra verte a Feröer-szigetek együttesét.

Eredmények:
Magyarország – Andorra 5-0 (Szécsi 35., Barcsay 59., 72., Kleinheisler 68., Sipőcz 79.)
Szlovákia – Feröer-szigetek 3-0 (Rusnák 18., Fasko 23., Pisar 71.)

A csoport állása:

1. Magyarország 3 pont (5-0)
2. Szlovákia 3 pont (3-0)
3. Feröer-szigetek 0 pont (0-3)
4. Andorra 0 pont (0-5)

A további program:

Szeptember 22., szerda
Szlovákia – Andorra, Szombathely, 16.30
Feröer-szigetek – Magyarország, Bük, 16.30

Szeptember 25., szombat
Magyarország – Szlovákia, Szombathely, 12.30
Andorra – Feröer-szigetek, Bük, 12.30

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik