A Győr olyan bravúrt hajtott végre, amelyet nagyon régen produkált magyar csapat az európai kupasorozatokban. Azok után, hogy idehaza 1-0-s vereséget szenvedett, kevesen gondolták, hogy idegenben, Franciaországban sikerül megfordítani az állást.
Mégis így történt, mert a Győr azt a játékot játszotta, amit tud. Kiválóan védekezett, még akkor is, amikor az első félidő 44 percében kiállították Sztanisicsot.
Pintér Attila jól cserélt, Fehér és Copa megtartotta a labdát, amikor kellett, Stevanovic pedig parádésan védett.
Magyar csapat 26 éve nem nyert francia földön nemzetközi mérkőzést, most ez sikerült. A Győr várhatja a pénteki sorsolást, ahol a Debrecen mellett lesz érdekelt az Európa Ligában. Még egy meccset kell megnyerni a csoportkör eléréséhez.
A Nyitra, az Atyrau és a Montpellier után jöhet a következő feladat!
Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (0-1) – 11-esekkel: 3-4
gólszerző: Babic (41. perc)
Vége a mérkőzésnek, továbbjutott a Győr!
Tokody Tibi: BELŐTTE A GYŐRT A KÖVETKEZŐ KÖRBE!!!!!!!!!!!!! 3-4!!!
Armand jött: belövi – 3-3!
Fehér Zoli a következő: nagyon magabiztosan – 2-3!
Giroud, az első meccs gólszerzője: belőtte! 2-2!
Pilibaitis ment oda: bevágta!!!! 1-2!!
Estrada, a chilei válogatott: Stevanovic megfogja, majd kapufa: 1-1!!
Alekszidze: ő is kihagyja – 1-1!
Camara állt oda: kihagyja!!!!!!!!! Stevanovic megfogja: 1-1!
Babic a következő: megoldja – 1-1!
Spahic az első lövő: éppen, de belőtte – 1-0!
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 1](http://24.hu/files/europa_liga_donto/piroslap.jpg)
A kispadról állították ki.
Jourdren és Stevanovic párharca következik. A francia bizonytalan volt, Stevanovic viszont sok bravúrt végrehajtott, igaz, több dolga is volt.
124. PERC: Vége a meccsnek, jöhetnek a 11-esek! Óriási bravúr, de lesz a továbbjutás?
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 2](http://24.hu/files/europa_liga_donto/apolas1.jpg)
A fejét kötötték be.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Estrada lövését védte.
121. PERC: Alekszidze még megindult, és kapura lőtt, a kapus védett.
120. PERC: Két perc lesz a hosszabbítás.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Estrada sokadszorra.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Reklamálásért.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 6](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Lerúgta Babicot.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 6](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Babicot lökte fel.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Stevanovic paskolt ki egy lasztit.
110. PERC: Tovább tart a Győr remek védőmunkája. Tíz perc van hátra a mérkőzésből.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 9](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Ismét jöhetett a francia korner.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 9](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Fehér mentett.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 11](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Ez bizony nem volt az!
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
A sokadik távoli lövést fogta meg.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 13](http://24.hu/files/europa_liga_donto/kozepkezdes.jpg)
Már csak 15 perc a meccsből.
106. PERC: Vége a hosszabbítás első félidejének. Bravó, ETO!
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Kirúgás a vége.
105. PERC: 1 perc a hosszabbítás.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 9](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Fehér mentett az utolsó pillanatban.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Ismét egy távoli lövést védett.
99. PERC: Nyugodtan nevezhetjük hősies védekezésnek azt, amit a Győr bemutat 9 mezőnyjátékossal.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 17](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Cetkovic volt szabálytalan 24 méterre.
93. PERC: Spahic lőtte fölé. A bosnyák válogatottat Arsene Wenger is kinézte magának, de Girard edző nem engedné a londoniakhoz.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Giroud váratlan fejesét védte.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 19](http://24.hu/files/europa_liga_donto/kozepkezdes.jpg)
No, most mi lesz? Jöhet az első 15 perc.
95. PERC: Vége a rendes játékidőnek, a Győr hatalmas bravúrt végrehajtva győzött 1-0-ra, de mivel az első meccsen a franciák tették meg ezt, következik a hosszabbítás!
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Nem lett belőle veszély.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 6](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Hátulról buktatott.
91. PERC: Giroud lőtte 3 méterrel mellé.
90. PERC: 4 percet hosszabbít a finn játékvezető.
90. PERC: Estrada lőtte befelé a szabadot, sikerült tisztázni.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Akasztotta Ait Fanát.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Estrada lövése megint a kezében maradt.
88. PERC: A sorfalról lepattant a labda, majd Kamara lőtt a jobb oldalról: a földre pattant a játékszer, majd a kapu fölé.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 17](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
25 méterre szabálytalankodott Djordjevic.
83. PERC: Hordágyon viszik le Szabót, jelenleg 8 mezőnyjátékos játszik a Győrben a pályán.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 25](http://24.hu/files/europa_liga_donto/apolas1.jpg)
Rosszul lépett, kifordult a bokája.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 26](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Estrada passzolt neki, de nem volt lesen.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 27](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Cetkovic jött be Koltai helyett.
77. PERC: Ait Fana lőtt fölé.
76. PERC: Kamara 8 centiméterrel tévesztett kaput, egy kényszerítő után lőtt alig mellé. Mázli!
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Koltait ütötte meg.
72. PERC: Le a kalappal a Győr előtt, remekül védekeznek!
69. PERC: Alekszidze lőtt kapura középről, Jourdren védett biztosan.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 29](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Copa érkezett Ceolin helyére.
65. PERC: Most kicsit enyhültek a francia rohamok, de a győriek sem tudnak kibontakozni.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 27](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Kabze helyett Kamara a pályán.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 29](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Marveaux helyett Belhanda.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Stevanovic védett.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Estrada lőtte el váratlanul, szögletre mentett.
61. PERC: A Győr a hétvégén a Siófok csapatát fogadja.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Giroud lövését védte bravúrral.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 9](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Koltai indult meg, felszabadítottak.
55. PERC: Hatalmas francia helyzetek maradtak ki, az első alkalommal keresztbe elszállt a labda a kapu előtt, tíz másodperccel később egy rossz felszabadítás után pattant a francia játékosra a labda, onnan pedig alig a kapu mellé.
53. PERC: Természetesen az emberelőnyben játszó franciák többet birtokolják a labdát, folyamatosan támadnak.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Egy távoli lövést fogott.
48. PERC: Egy győri kontra után Pilibaitis lőtt, de mellé-fölészállt.
47. PERC: A francia bajnokság a hétvégén kezdődik, a magyar viszont már tart. Az ETO az első meccsen 0-0-s döntetlent ért el Újpesten.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 19](http://24.hu/files/europa_liga_donto/kozepkezdes.jpg)
Mindent bele!
45+3. PERC: Vége az első félidőnek! Ilyen nincs! Nem elég, hogy 3 percet hosszabbított a játékvezető, még egy buta hiba után 10 emberrel várhatja a második félidőt a hátrányát ledolgozó ETO. Sztanisics valóban lerántotta Ati Fanát, szerencsére a 16-oson kívül. Embert próbáló feladat lesz a második félidő.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 38](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
A 16-os vonaláról jött, a sorfalba lőtte.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 1](http://24.hu/files/europa_liga_donto/piroslap.jpg)
Lerántotta Ait Fanát.
44. PERC: Micsoda helyzet!!!! A szöglet után a franciák rossz helyre fejelték a labdát, Djordjevic azonban nem találta el azt.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Koltai harcolta ki.
41. PERC: ITT A GÓL! Collin szabálytalankodása után Szabó Ottó adta középre a labdát, pontosabban egészen a kapu jobb oldala felé. Ott Pilibaitis fejelte vissza a kapu elé, egészen a gólvonalhoz. Ott érkezett Babic, aki közelről a kapuba fejelte a lasztit! Vezet a Győr, és jelenleg hosszabbításra áll! 0-1!
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 41](http://24.hu/files/europa_liga_donto/gol.jpg)
Szabadrúgás után érkezett a gól.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 17](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Collen buktatta Ceolint.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 11](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Éppen, hogy előrébb volt.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 2](http://24.hu/files/europa_liga_donto/apolas1.jpg)
A fején szakadt fel a bőre.
35. PERC: Alekszidze fordult rá, de a lövés nagyon elkerülte a jobb kapufát. Igaz, próbálkozik, merészkedik előre a győri csapat.
34. PERC: Tokody hatalmas helyzetet hagyott ki: a beívelést még kifejelték, de Pilibaitis balról ismét be tudta adni a labdát a 16-oson belülre. A védők és a kapus is luftot rúgott/fogott, a labda Tokody elé került, aki nagy erővel mellébombázta a labdát.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 17](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Koltait buktatták 40 méterre a kaputól.
30. PERC: Nem lesz gólzápor, legalábbis eddig úgy tűnik. A Győr, ha kibírja a meccs hajrájáig kapott gól nélkül, akár izgalmasak is lehetnek az utolsó percek.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 25](http://24.hu/files/europa_liga_donto/apolas1.jpg)
Ráestek a jobb bokájára.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Djordjevic rúgta ki – feleslegesen…
22. PERC: A Montpellier együttesében szerepelt korábban Laurent Blanc, Eric Cantona, Roger Milla, a horvát Asanovic, de Kiss László, Törőcsik András és Zombori Sándor is.
20. PERC: Olykor egészen szépen hozza ki a labdát a Győr, igaz, néha bosszantóak a labdaeladások is.
17. PERC: Szabó Ottó végezte el a kornert, a hosszúra lőtte Alekszidzének, de a grúz nem érte el úgy a labdát, hogy középre vagy a kapura felejhesse. Kirúgás…
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Ceolin harcolta ki Collin mellett.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Giroud fejelt a szöglet után alig fölé.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Collin 30 méterről lőtte rá.
13. PERC: A Győr a múlt héten vesztette el végleg az észt válogatott Tarmo Kinket, aki az angol Middlesbrough csapatához igazolt. A hétvégén már be is veheti Fülöp Márton kapuját…
11. PERC: Veszélyesek a franciák megindulásai, de a Győr állja a sarat, és megpróbál támadásokat felépíteni. Jó is lenne, mert az első meccsen egyetlen lövés sem találta el a francia kaput.
10. PERC: A franciák az 5. helyen végeztek a bajnokságban, de csak három ponttal maradtak el a Bajnokok Ligája szerepléstől holott újoncok voltak.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Veszélytelen volt a kis szöglet.
8. PERC: Ceolin kapott remek labdát a jobb oldalon, de nem tudta lekezelni, pedig, ha megtette volna, ziccer alakult volna ki.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Buktatta Yanga-Mbiwát.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Nagyszerűen mentett Estrada elől.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 26](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Azért még rálőtte.
4. PERC: A lelátón ott ül Michel Platini, az UEFA elnöke is.
2. PERC: Máris egy francia lövés, Ait Fana szúrta mellé.
![Montpellier – Győri ETO FC 0-1 (11-esekkel: 3-4) 13](http://24.hu/files/europa_liga_donto/kozepkezdes.jpg)
Hajrá ETO!
Kezdőcsapatok:
Montpellier: Jourdren – Stambouli, Yanga-M’biwa, Spahic, Collin – Szaihi, Marveaux, Estrada – Ait Fana, Giroud, Hasan Kabze.
Győr: Sztevanovics – Babic, Djordjevics, Sztanisics, Szabó O. – Pilibaitis – Ceolin, Nicorec, Tokody, Koltai – Alekszidze.
A stabil védekezésre szinte mindig képes Győr az első mérkőzésen a játéknak ezen elemében ismét bizonyított, ám a támadójáték olyan halvány volt, hogy nagy bravúrra lenne szükség az esetleges továbbjutáshoz.
Már csak azért is, mert a franciák találtak egy gólt, méghozzá egy bődületes lövéssel. Giroud alighanem élete végéig emlegetni fogja a 32. percben szerzett győztes gólt.
Az első félidőben ezzel együtt a magyar csapat nem kapott meg egy 11-est, ami nyilván más megvilágításba helyezte volna a találkozó második félidejét.
A visszavágón mindenképpen gólt kell szereznie a Győrnek, ha a továbbjutásról akarunk beszélni.
A játékvezető a 32 éves finn Mattias Gestranius.
Itt az első meccs gólja: