Foci

A játékvezető is kellett a Győr első idei vereségéhez

A Győri ETO hazai pályán 1-0-ás vereséget szenvedett francia ellenfelétől, a Montpellier-től az EL-selejtezőben.

A Győr hazai pályán fogadta a Montpelliert az Európa Liga harmadik selejtezőkörében. A találkozó elején tapogatózó volt a játék, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, Stevanovicnak azonban így is hárítania kellett egy veszélyesen megpattanó lövést.

Bő fél óra elteltével aztán megszerezte a vezetést a gall együttes, Giroud vette be a győri kaput jó 18 méterről. Az ETO-nak volt még két kísérlete a kettős sípszóig, de maradt az 1-1.

Az első játékrész krónikájához hozzátartozik, hogy a játékvezető nem ítélt büntetőt a 21. percben a Győr javára, pedig Cyril Jeunechamp kézzel sodorta el a labdát a francia tizenhatoson belül.

Fordulás után főleg a mezőnyben küzdöttek a felek, majd miután mind a két szakvezető frissített övéin a Győr kétszer is betalálhatott volna: előbb Dinjar szabadrúgása szállt el centikkel a bal felső sarok fölött, majd egy hazai kontrát akasztott meg a kapujából remek ütemben kimozduló Jourdren kapus.

A hajrában még egy francia tűzijáték borzolta a hazai drukkerek idegeit, az eredmény azonban már nem változott, a Montpellier 1-0-ás előnyből várja a jövő heti visszavágót.

A 2010-es évben ez volt az ETO első veresége tétmeccsen.

A Videotont kiejtő szlovén Maribor 3-0-val küldte haza a skót Hiberniant.

Az összes eredmény és góllövő egy helyen – itt!

Eredmények:
Győr – Montpellier 0-1(Giroud 32.)
Maribor – Hibernian 3-0 (Ilicic 31., 52., Tavares 60.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik