Sport

Meghalt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Életének 83. évében meghalt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője.

A magyar szövetség (MÚSZ) közösségi oldalán kedden megjelent gyászhír emlékeztet rá, hogy Tóth edzők sorát tanította a TF-en, csaknem húsz éven át az úszótanszék vezetőjeként, miközben hét éven át – 1977-től 1984-ig – szövetségi kapitányként is dolgozott.

A szakember 1998 és 2001 között a görög úszók szövetségi kapitánya is volt, 2004-től ő lett az európai szövetség (LEN) úszóbizottságának magyar tagja, a TF-en pedig 2008-ban adta át a tanszékvezetői posztot a jelenlegi magyar kapitánynak, Sós Csabának.

Megszámlálhatatlan tan- és szakkönyv szerzője, a Magyarországon rendezett világ- és Európa-bajnokságok többségén ő volt az úszóviadalok versenyigazgatója, mindezek megkoronázásaként pedig főszerepet vállalt a sportágat új dimenzióba helyező Úszó Nemzet Program alapjainak kidolgozásában

– áll a MÚSZ megemlékezésében, amely alapján Tóth Ákos rövid, méltósággal viselt betegség után hunyt el kedd hajnalban.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik