Az orosz játékos a közelmúltban legyőzte a ranglistavezető spanyol Carlos Alcarazt, és bejutott az Indian Wells-i keménypályás torna döntőjébe, salakon viszont idén először lépett pályára. A világranglistán 10. helyen álló Medvegyevnek ezúttal viszont semmi sem jött össze, hétszer törte össze az ütőjét a szerdai meccs közben, az egyikkel például addig csapkodta a földet, amíg bele nem fért a szemetesbe.




Sportszerűtlen viselkedéséért figyelmeztetést kapott, és valószínűleg súlyos pénzbírsággal is sújtják majd.
Nem számítottam ilyen győzelemre, hiszen ilyesmi nem gyakran történik. Ez volt életem egyik legjobb teljesítménye. Azt hiszem, az egész mérkőzés alatt csak három labdát rontottam
– mondta Berrettini.
Az olasz teniszező 2021-ben döntős volt Wimbledonban, de az elmúlt években sérülésekkel küzdött, ezért a világranglista kilencvenedik helyére csúszott vissza, Monte-Carlóban is csak szabadkártyával indulhatott. Az ATP-ranglista 1973-as bevezetése óta az olasz mindössze az ötödik játékos, aki 6:0, 6:0-ra győzött top10-es ellenféllel szemben.

