Elana Meyers Taylor hétfőn drámai módon szerezte meg az aranyérmet a női bobosok egyes versenyében, az amerikai sportoló az első három futam után még a világkupa-sorozatban győztes Laura Nolte mögött állt, ám miután a németek klasszisa az utolsó futamban sokat rontott, végül négy századmásodperccel a 41 éves győztes mögé került.
Körbe ért a 30 éves történet
Elana Meyers Taylor (lánykori nevén Elana Alessandra Meyers) 1984. október 10-én született, és ugyan softballkarrierről álmodott, azt követően, hogy nem került be a válogatottba, szülei javaslatára kipróbálta a bobozást.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiderült, ez a neki való közeg, 2009-ben már vb-ezüst-, egy évvel később olimpiai bronzérmes lett. És ez még csak a kezdet volt, hiszen pályafutása során négy világbajnoki címet (plusz három-három ezüstöt és bronzot) nyert, olimpiákon pedig a 2010-s vancouveri játékoktól kezdve mindig nyert érmet, összesen három ezüstöt és két bronzot.
Győzelmével 41 évesen és 130 naposan a téli játékok történetének legidősebb egyéni olimpiai bajnoka lett, megelőzve az ugyancsak most olimpiai bajnoki címet szerzett osztrák snowboardost, Benjamin Karlt (40 év, 115 nap). Mögöttük a norvégok nyolcszoros olimpiai bajnoka, Ole Einar Björndalen (40 év, 12 nap; biatlon), a kanadai szkeletonversenyző, Duff Gibson (39 év, 190 nap) és a norvég sífutó, Marit Björgen (37 év, 341 nap) található a rangsorban.
A fiai motiválták a sikerre
A sportoló 2014 áprilisában ment feleségül Nic Taylorhoz, első fiúk, Nico 2020-ban, öccse, Noah 2022-ben született meg. A boldogságuk azért nem lehet teljes, mert (egy örökletes génmutáció miatt) mindketten siketek, Nico ráadásul Down-szindrómás.
A család otthon jelnyelven kommunikál, ezért Elana folyamatosan fejleszti magát, hogy minél jobban megértse gyermekeit. A család gyakran utazik vele a versenyekre egy dadus – egy korábbi bobversenyző – segítségével.
Amikor hétfő este megnyerte élete első olimpiai bajnoki címét, Meyers Taylor ugrált örömében, majd jelnyelven, ragyogó mosollyal az arcán közölte a hírt fiaival.
„Még mindig nem tudom szavakba önteni, hogy ez mit jelent” – mondta. „Az aranyérem még mindig szürreális, mindent, és mégis semmit sem jelent számomra. Mert végül is hat nap múlva már Texas közepén kell elmennem a gyerekekért az iskolába.
A fiaim motiváltak, ők az okai annak, hogy folytattam. De számukra még mindig csak egy anya vagyok. Több medál lóg a nyakamban, de végül is ők csak azt akarják, hogy öleljem meg őket. És ez is fog történni.
