Sport

Három negyeden át szenvedett, végül győzött a magyar vízilabda-válogatott az Eb-n

Czeglédi Zsolt / MTI
A holland Kas Te Riele és az ötgólos Fekete Gergő csatája
Czeglédi Zsolt / MTI
A holland Kas Te Riele és az ötgólos Fekete Gergő csatája
Győzelemmel kezdte a középdöntőt a magyar válogatott a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon: Varga Zsolt együttese pénteken 16-11-re verte a holland csapatot.

Már a december végi, rotterdami tornán látni lehetett, hogy a holland férfi vízilabdacsapat feljövőben van, hiszen azok után, hogy a tavaly áprilisi világkupadöntőn 21-11-re elverte őket a magyar válogatott, egy hónapja már négygólos hátrányról fordítva sikerült csak nyerni ellene.

Ennek tudatában nem várhatott könnyű meccset Varga Zsolt együttese, és valóban, Hollandia három negyeden keresztül nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva nem engedte elhúzni riválisát.

Három negyeden át szoros volt

Az első negyed 4-4-es döntetlennel zárult, és miután a következőben egész jól játszott a magyar csapat, Vigvári Vince 24 másodpercen belül kétszer is betalált, majd Nagy Ákos szép átadását követően lőtt a hálóba, 8-5-nél azért úgy tűnt, meg lehet nyugodni.

A harmadik negyed 8-6-ról indult, de Hollandia gyorsan egyenlített, így folytatódott fej-fej melletti küzdelem. Egy feszültebb magyar periódusnak Vismeg vetett véget, aki egy szép akció után lőtt az üres kapuba (11-10).

Az utolsó negyed döntött

A záró nyolc percre Vogel Soma érkezett a kapu elé, a magyarok Vigvári Vince elhajlásos lövése után szereztek gólt (12-10), a Ferencváros hálóőre pedig rögtön ziccert fogott.

Magyar emberelőny következett, Varga Zsolt időt kért, de a lehetőség kimaradt. A túloldalon ötméterest harcolt ki Gbadamassi, Sebastian Hessels, az OSC légiósa – akinek az édesanyja magyar – pedig nem hibázott (12-11). Mindkét oldalon kontrát ítéltek a játékvezetők, majd emberelőnybe kerültek a magyarok, amelyet Fekete használt ki (13-11).

Vogel hátrányban ismét hárított, Jansik elöl fórt harcolt ki, Vigvári Vince lövése pedig utat talált a hálóba, kezdhettek nyugodtabbá válni a magyarok (14-11).

Kevesebb, mint három perccel a vége előtt Manherczet csúnyán megütötte a vízben De Mey, amiért azonnali büntető járt, a hollandok pedig a teljes hátralevő időre emberhátrányba kerültek. Az ötméterest Fekete belőtte, amivel gyakorlatilag el is döntötte a találkozót (15-11).

A mezőny legjobbja, Fekete a végén az ötödik találatát is megszerezte, beállítva a 16-11-es végeredményt.

A magyar válogatott így továbbra is százszázalékos a tornán, és ha vasárnap este legyőzi a szerbeket, akkor a spanyolok elleni keddi összecsapás eredményétől függetlenül bejut a négy közé.

Vízilabda, férfi Európa-bajnokság, középdöntő, E csoport, 1. forduló

Magyarország – Hollandia 16-11 (4-4, 4-2, 3-4, 5-1)
gól: Fekete 5, Vigvári Vince 4, Manhercz 2, Nagy Ákos 1, Varga 1, Angyal 1, Nagy Ádám 1, Vismeg 1, illetve Van der Weijden 3, Te Riele 3, Gbadamassi 2, De Mey 1, Hofmeijer 1, S. Hessels 1.

 

Spanyolország – Montenegró 14-6 (4-1, 5-2, 5-2, 0-1)

 

később:
20.30: Szerbia – Franciaország

Kapcsolódó
Bundabotrány vádja árnyékolja be a vízilabda Európa-bajnokságot
Több játékost is vizsgálnak, akik a gyanú szerint a saját mérkőzésükre fogadtak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik