Sport

Örömfoci a javából – 8-1-es Fradi-vereséget is tartogatott az első teremtorna

A Tatabánya nyolcat gurított az FTC-nek, a Győr héttel szórta meg a Honvédot, de egyikük sem tudta megnyerni az ötven éve rendezett teremfutball-bajnokságot, sőt az ETO még a négyes döntőbe sem jutott be. A szolnoki végjátékban a Videoton győzött, miután a zárómérkőzésen felülmúlta a Vasast (2-0). A Népsport azt írta: „Örömfoci a javából!” Ehhez persze csapatok és egyéniségek is kellettek, és akkor még sem ezeknek, sem azoknak nem volt szűkében a hazai mezőny.

Ötven évvel ezelőtt zajlott minálunk az első, mind a tizenhat NB I-es csapatot felvonultató teremlabdarúgó-torna. Addig meghívásos négyes vetélkedőket tartottak Miskolcon, a „szomszédhoz” képest tizenhárom éves késéssel, mert Bécsben 1959-től rendezték a tető alatti téli futballshow-t, nálunk meg 1972-től jöttek össze a parkett ördögei.

A hetvenes évek elején azt írták a hazánkban új próbálkozásról:

A teremben a játék annyira gyors, hogy a kapuk szinte másodpercenként kerülnek veszélybe. Ennélfogva sok gól születik, az állás gyakori változása fokozza az izgalmakat. S miközben a stadionokban viszonylag messziről figyelhetik a szurkolók az eseményeket, a teremben a távolság minimálisra csökken.

Az 1975-ös selejtezők négy helyszínen zajlottak, mindenütt a kapacitást messze felülmúló érdeklődés mellett. A drukkerek december közepén megrohanták a sportcsarnokokat, akár az üzleteket. Volt kikért.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik