Sport

„Mindenképpen meg kell említenem a fiamat, ha az idei formám a téma” – Haaland és Szoboszlai is kiemelkedőt nyújt apaként

Alberto PIZZOLI / AFP
Alberto PIZZOLI / AFP
2024 decemberében született meg Erlind Haaland kisfia, és hogy az apaság jó hatással van a norvég csatárra, azt szinte hetente láthatjuk, hiszen számolatlanul lövi a gólokat. De korábbi salzburgi csapattársa és barátja, Szoboszlai Dominik is kiemelkedőt nyújt csapatában, az idén gyengélkedő Liverpoolban apaként.

„Fizikálisan készen kell állnod, de ez mit sem ér, ha nem vagy rendben mentálisan is. A gyerekem születése nagyon jót tett velem, mert így még könnyebb eltávolodnom a futballtól a szabadidőmben. Fiatal koromban előfordult, hogy hazamentem, és agyaltam a focival kapcsolatos dolgokon, történéseken, de most egyáltalán nem gondolok rá, hanem teljesen kikapcsolok és relaxálok.

Úgyhogy azt hiszem, mindenképpen meg kell említenem a fiamat, ha az idei formám a téma

nyilatkozta Erling Haaland, a Manchester City csatára.

A 25 éves norvég 2024 decemberében lett apa, és bár a gólokkal sosem fukarkodott, a mostani idényben szuperszonikus sebességbe kapcsolt. Klubjával a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában 23 meccsen lépett pályára, ezeken 25 gólt szerzett, a norvég válogatottban pedig a finnek elleni barátságos találkozóval kezdte az őszt, ahol 45 perc is elég volt neki a győztes találathoz, majd jött négy vb-selejtező, amiken 12 alkalommal volt eredményes.

A norvég csapat nyolcból nyolc mérkőzést behúzva, az olaszokat oda-vissza legyőzve, plusz 32-es gólkülönbséggel zárt a csoport élén, és 1998 óta először játszhat a világbajnokságon, ahol Franciaország, Szenegál és az interkontinentális pótselejtező egyik továbbjutója lesz az ellenfele.

Óriás minden értelemben: 48 válogatott meccsén 55 gólt ért el.

Haaland felnőttként az első nagy tornájára készül a válogatottal, és ha kitart az ősszel látott kirobbanó formája, valamint megússza sérülés nélkül, akkor a 32 közé jutásnál is merészebb álmai lehetnek. A norvég gólvágó már 20 évesen is híresen tudatos volt, rendszeresen meditált, napi kilenc órát aludt, és a tökéletes alvásélményre törekedve még a wifi routert is kihúzta lefekvés előtt.

Ha könnyebben kapcsolsz ki, jobb leszel az éles helyzetekben

A bevett szokásait valószínűleg azóta sem hagyta el (bár a 9 órás szunyálást egy gyerek mellett nem könnyű kivitelezni), de azt elismerte, hogy megváltoztatta az apaság.

„Hirtelen bővült az életünk egy csöppséggel, akiről minden nap gondoskodnod kell. Az embernek tudnia kell, hogy mikor kell maximálisan koncentrálnia, és mikor lelazulni.

A fiam születése óta sokkal könnyebb leválnom a fociról, ezáltal sokkal fókuszáltabb tudok lenni olyankor, amikor az igazán fontos

– vallotta Haaland.

Akinek korábbi salzburgi csapattársa és barátja, Szoboszlai Dominik is apaként vágott neki az idei szezonnak, mivel feleségével, Buzsik Borkával augusztusban jelentették be, hogy kislánnyal bővült a családjuk. A legkisebb Szoboszlainak a nevét még nem tudjuk, de azt például igen, hogy járt már apja munkahelyén, ott volt ugyanis az Anfielden, amikor a Liverpool nyolcasa szenzációs szabadrúgásgóllal eldöntötte az Arsenal elleni rangadót.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik