Sárkány Zalán ezüstérmet nyert a lengyelországi Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság 1500 méteres gyorsúszószámában. Betlehem Dávid a negyedik lett.
Sárkány, aki tavaly Budapesten világbajnoki címet nyert 800 méteren, már a szerdai előfutam során jelezte, hogy komolyan kell vele számolni, ugyanis a legjobb idővel jutott be a döntőbe. Csütörtök este aztán egyből magához ragadta a kezdeményezést, magabiztos előnyt dolgozott ki, az ír Daniel Wiffen volt, aki próbálta vele tartani a tempót.
A korábbi magyar csúcsot az a Betlehem tartotta 14:23.27-tel, aki ezúttal a táv első felében az ötödik-hatodik helyen haladt, majd a végén megpróbálta lehajrázni Florian Wellbrockot, de a német végül megszerezte a bronzot.
Ez karrierje egyik legjobb élménye
Nemrég volt egy egész hetes versenyem, szerintem ha az nincs, és kizárólag az Európa-bajnokságra készülök, akkor talán meglehetett volna.
Tavaly a világbajnokság előtt is így volt, ahhoz képest most egy óriási időt tudtam úszni, így egyáltalán nem vagyok elégedetlen. Nyilván jobban örültem volna, ha a végét kibírom, talán a győzelmi ösztön erősebb lehetett volna, de nyolcszázon figyelni fogok arra, hogy ez ne történjen meg” – nyilatkozta az MTI-nek Sárkány, aki megjegyezte, az időeredmény miatt ez mindenképpen karrierje egyik legjobb élménye marad.

„Wiffen ennek a számnak már most a legendája, tudtam, hogy számolnom kell vele a végén, ezért is vettem végig az ő irányába a levegőt. Nem panaszkodom, nyolcszázon a lehető legjobbat ki fogom hozni magamból” – jegyezte meg az Indiana Egyetem kiválósága.
A magyar csapat halmozza a második helyeket a lengyelországi Eb-n:
- szerdán Szabó Szebasztián ezüstérmet szerzett 50 méter pillangón
- csütörtökön előbb Ábrahám Minna lett második 200 gyorson
- és a Szabó Szebasztián, Jászó Ádám, Senánszky Petra, Ábrahám Minna összeállítású magyar csapat ezüstérmet nyert a 4×50 méteres mixed gyorsváltók döntőjében.
