Ő volt az utolsó síző, aki az üvegszálas felszerelések megjelenése ellenére az 1974-es vébén még falécekkel tudott nyerni.
A norvég lapok felidézték, hogy a 15 kilométeres versenyt mínusz hét-nyolc fokban rendezték, és bár Myrmo küszködött a fából készült lécein, óriásit küzdött, és végül egy másodperccel megelőzte a keletnémet Gerhard Grimmert és másfél másodperccel a szovjet Vaszilij Rocsevet.
Egy világbajnoki címet néhány év után az ember elfelejt. De mivel én lettem az utolsó világbajnok fa sílécen, talán nem felejtenek el olyan gyorsan, mint a többieket
– mondta az Aftenpostennek adott interjújában 2003-ban.
Ezzel a teljesítményével elnyerte hazájában az Év Sportolója címet is.
Karrierje végét követően két évig edzette a női terepfutó-válogatottat, majd síléc-kenőanyagokkal kezdett el foglalkozni, és a nemzeti sífutóválogatott vaxfelelőse lett a sikeres 1990-es években. Ezt a feladatot 1999 és 2007 között Észtország válogatottjában is betöltötte.
