Sport

Novak Djokovic úgy kimerült a hőségben, hogy meccse után elterült a földön

VCG/VCG via Getty Images
VCG/VCG via Getty Images

Novak Djokovic hatalmas küzdelemben győzte le Jaume Munart a sanghaji Masters nyolcaddöntőjében.

7 fotó

A szerb játékos látványosan szenvedett a hőségtől, ennek ellenére 6:3-ra nyerte az első szettet. A komolyabb gondok a második játszmában jöttek, amikor Munar is feljavult, míg Djokovicot egyre jobban gyötörte a hőség, minden apró szünetben hűtenie kellett magát. Végül hiába bukta el rövidítésben a második szettet, nyerni tudott, és továbbment a tornán. Nagy örömködés azonban nem következett, kimerülten terült el a földön, nem is nyilatkozott az összecsapást követően. A folytatásban a belga Zizou Bergs vár a 38 éves klasszisra.

A napokban eléggé megnehezítette a teniszezők életét a hőség a kínai tornákon. Térence Atmane, miután feladta a sanghaji mérkőzését, azt mondta, pánikolt, remegett és azt sem tudta megmondani, milyen nap vanJannik Sinnert görcsök kínozták, így ő is visszalépett.

Kapcsolódó
Újabb teniszezőt készített ki a brutális kínai hőség
Emma Raducanu már az első meccsét feladta Vuhanban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik