Csütörtök este a Ferencváros 1-0-ra győzött hazai pályán a cseh Viktoria Plzen ellen az Európa Liga legjobb tizenhat csapata közé jutásért vívott playoff-párharc első meccsén, így kiváló esélyekkel fordul az egy hét múlva rendezendő visszavágóra. Ahogyan Kubatov Gábor, a klub elnöke fogalmazott Facebook-oldalán: „eggyel nyugodtabban” lehet utazni a plzeni második mérkőzésre.
A siker egyébként – madártávlatból nézve – nem apró: a Ferencváros legutóbb 1975-ben nyert meccset egy európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszában. Akkor – többek között a Bob Paisley vezette Liverpoolt kiejtve – egészen a Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjéig jutott a gárda, ahol Nyilasi Tiborral, Mucha Józseffel, Martos Győzővel és Géczi Istvánnal a soraiban szenvedett vereséget a Valerij Lobanovszkij-féle, legendás Dinamo Kijevtől.
A történelem persze nem mindig és nem feltétlenül ismétli önmagát. A Fradi csütörtöki kezdőcsapatában például mindössze két magyar játékos (a kapus Gróf Dávid és a válogatott csatár, Varga Barnabás) kapott szerepet, és mielőtt bárki azzal érvelne, hogy hát, igen, mennyire megváltozott időközben a futball (igen, megváltozott), és hogy légiósok nélkül ma már nem lehet komoly sikereket elérni (egyébként de, lehet, csupán attól függ, hogy milyen szinten és mi számít sikernek), vessünk egy pillantást inkább a pálya túlfelére, és vegyük észre:
Innen nézve tehát a kétségtelenül kiegyenlített csütörtöki meccskép inkább a cseh futballt tüntette föl jobb színben, és akkor arról még szót sem ejtettünk, hogy a kezdőként pályára lépő „plzeni hetes” messze nem a cseh futball krémjét jelenti. Mindössze két hazai játékosuk, a középpályás Sulc és a bekk Jemelka mondhatja magát – éppen hogy – legalább tízszeres válogatottnak (utóbbi ráadásul már 29 éves), miközben a kapus Jedlicka még egyszer sem került be a nemzeti csapatba, de Cerv (6 válogatott meccs), Havel vagy éppen Kalvach (5-5 szereplés) sem vádolható azzal, hogy alapemberei lennének a legjobb cseh tizenegynek.
Hogy a pályán mindez nem vagy csupán alig látszott, minden bizonnyal inkább dicsérete, semmint kritikája a cseh futballhátországnak. Csak a miheztartás végett: a Chance Ligára keresztelt helyi első osztály tizenhat csapata közül per pillanat mindössze egyet, a Mlada Boleslavot vezeti külföldi tréner, mindenhol másutt cseh edző dirigál. Az utóbbi két bajnoki címet ugyan a dán Brian Priskével a kispadján húzta be a prágai Sparta – őt később elvitte a Feyenoord, ahonnan a napokban rúgták ki –, előtte azonban az önálló cseh bajnokság csaknem harmincéves történetében egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy külföldi edző végzett volna az első helyen a csapatával. Összehasonlításul, idehaza legutóbb 2014-ben koronáztak meg hazai edzőt (Kondás Elemért a Debrecen padján) azóta kizárólag külföldi edzőknek terem babér az NB I-ben. Jelenleg a tizenkét csapatos magyar első osztály csaknem felét (5 klub) külföldi tréner vezeti.
A cseh túlsúly a játékoskereteken belül is érezhető, az idei szezonban a bajnokság játékperceinek 61 százalékát hazai játékosok vitték el (ha a szlovákokat is ide számoljuk, a mutató 70 százalékra kúszik fel) – idehaza ez az arány még úgy is alulról nyaldossa az 56 százalékot, hogy működik – hovatovább: él és virul! – az úgynevezett fiatalszabály, vagyis a szisztéma, amelynek értelmében a hazai szövetség célzott pénzügyi juttatással díjazza azt, ha egy csapat 21 éven aluli fiatal magyar játékost szerepeltet a meccseken.
