Élő Sport

Rettenetes kezdés után remek játékkal rohant át Montenegrón a női kéziválogatott

MKSZ / Kovács Anikó
MKSZ / Kovács Anikó

Csütörtök este a női kéziválogatott 26-20-ra legyőzte Montenegrót az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában.

Golovin Vlagyimir csapata magabiztosan nyerte meg a csoportját, Törökországot és Észak-Macedóniát gyengébb játékkal, de Svédországot ripityára verve zárt a négyes élén. A kőkemény védelméről híres Montenegró nem adta könnyen magát. Pocsékul indult a meccs, 1-1 után kilőttek a vendégek és 6-2-re elléptek, ekkor időt is kért a magyar kapitány. Ahogy azonban elkapta a fonalat Szemerey Zsófi a kapuban, majd Kuczora Csenge támadásban, rögtön javult a meccs képe.

Nagyjából tíz perc hidegzuhanyt követően a ritmusváltás nagyon nem ízlett Montenegrónak, sorra jöttek a gólok a szélekről, amikor pedig az ellenfelünk elkezdett jobban ügyelni a széleken, jöhettek a betörések. Golovin is nagyott húzott, mert Grbicre kiküldött mindig egy játékost, hogy zavarót védekezzen, ami szintén kihúzta a montenegrói csapat támadásainak méregfogát. Ugyan alaposan ránk ijesztett a kezdés, már az első félidőben átgázolt Montenegrón Magyarország, 6-0-s szériával előbb 12-9-re húztunk el, majd szünetre már öt gól volt a különbség.

Térfélcsere után Montenegró nekünk esett, de nagyon-nagyon stabil védekezéssel rukkolt elő a magyar válogatott, Szemerey pedig sorban szedegette le az ejtett labdákat. A cserék is sokat hozzá tudtak tenni a támadásokhoz és védésekhez egyaránt, a második félidőben csak egyszer, még 16-13-nál csökkent négynél kisebbre a különbség. A magyar csapat akár nagyobb győzelmet is arathatott volna, két őrülten rohanó periódusa is volt a találkozónak, amit jobban ki is használhattak volna a mieink. Persze az eredmény így is remek, ráadásul talán sikerült tartalékolni is egy picit az energiákat a csütörtöki találkozóra.

Sikerével Magyarország mind a négy mérkőzését megnyerte, így továbbra is száz százalékos a teljesítménye az Európa-bajnokságon.

Női kézilabda-Eb, középdöntő, I. csoport, 1. forduló

Magyarország – Montenegró 26-20 (16-11)
Debrecen, Főnix Csarnok, 2067 néző
v.: Alvarez, Bustamante (spanyolok)

Magyarország: Szemerey- Győri-Lukács 5, Klujber 6, Vámos 3, Füzi-Tóvizi 1, Kuczora 4, Szöllősi-Schatzl 1, cserék: Papp, Márton 3, Simon 1, Bordás 1, Böde-Bíró, Faluvégi 1

lövések/gólok: 47/26, illetve 40/20

gólok hétméteresből: 5/4, illetve 2/2

kiállítások: 6, illetve 8 perc

Korábban:
Svédország–Lengyelország 33-25 (17-15)
Franciaország–Románia 30-25 (12-9)

26-20

Mugosa, a montenegrói csapat egyik legjobbja hosszú idő után talált be, egészen pontosan nyolc perc után esett újabb montenegrói gól. Túloldalon még Klujber lőtt egy kapufát, de ez már nem fontos. Hat góllal nyertük meg a mérkőzést.

26-19

Az időkérés nem használt, nem sikerültek a támadásaink, de cserébe szigrú, feszes maradt a védelem és Szemerey is védeni tudott egyet-egyet. Végül Füzi-Tóvizi csak megszerezte a 26. magyar gólt, egy perccel a vége előtt.

25-19

Hoppá, Márton Gréta lőtt szép gólt, majd Ivanovic kapu fölé durrantott. Felszabadult mosoly látszik a magyar kézisek arcán, Golovin azért még időt kért.

24-19

Percekig nem esett gól, sajnos Grbic törte meg ezt  a csendet, de Márton Gréta azonnal góllal válaszolt rá. Időkérés következett, de Faluvégi lövése sem akadt be, ahogyan az újabb ejtési kísérletet is olvasta Szemerey. Vámos lövését megfogta Attingre, de Grbic és Vámos gólváltásával maradt a különbség.

22-17

A becserélt Faluvégi azonnal gólt lőtt, majd Szemerey vigyorogva húzott le egy ejtést. Füzi-Tóvizi kiharcolt egy hetest, amivel Bulatovic kiállítást is összeszedett. A beállónk újabb lövésébe már nem faultoltak bele, ezt viszont már védte Attingre, majd Klujber is a kapufát találta el.

21-17

Mugosa bal szélről volt eredményes, majd Vámost sokadjára is csak szabálytalanul tudták hatástalanítani, de nem jártak vele jól, mert Klujber nem hibázta el a következő, negyedik hetesét sem. A következő lövés nem találta el a kapunkat, Bordás viszont beállóból a hálóba lőtt. Kicsit elrohantuk a meccset, két kiállítás is összejött, ráadásul Montenegró kétszer is betalált. Most kell megfogni még a meccset!

19-14

Grbic szépített és Vámosnak is belemenést fújtak a spanyolok, de Szemerey szépen lekapott egy rosszul helyezett lövést szélről, Győri-Lukács pedig lerohanásból volt eredményes. Szemerey újabb védését több rossz magyar lövés is követte, így nem nőtt az előnyünk, viszont értékes percek teltek el.

18-13

Nem sikerült elkapni a fonalat szünet után, bár Bordás több fontos faulttal segítette a kapust, Brnovic és Jaukovic is betalált. Szerencsére Vámos hamar véget vetett a gólínségnek, Szemerey pedig újabb védést mutatott be. Kapust cserélt Montenegró, de Attingre se fogta meg Klujber hetesét.

16-11

Klujber hetesével már négyre nőtt az előny, ráadásul Szemerey is védett egy nagyon távolról eleresztett lövést. Lepörgették az órát a magyarok, de Kuczora Csenge azért még bevágott egy újabb gólt a rend kedvéért. Időntúli szabaddobással zárult a félidő, de a sánc a helyén volt. Egy félidő alatt megjárta a poklot és a mennyet a válogatott, de félidőben öttel vezet!

14-11

Hosszú percek óta először dobott gólt Montenegró, de a túloldalon Klujber is betalált. A közönség hangja is megjött, bár nincs teltház Debrecenben, alakul a hangulat. Bordás összehozott egy büntetőt az ellenfélnek, Jaukovic értékesítette is, de az összkép így is feljavult. Pláne úgy, hogy Márton Gréta is eredményes volt.

12-9

Szétestek fejben a montenegróiak, ezt sikerült azonnal kihasználni. Előbb Vámos tört be, majd Simon, hirtelen 11-9-re módosult az állás. Szemerey is fogott egy labdát, Bulatovic is két percet kapott, amiért kiosztott Simon Petrának egy maflást. Köszöntük szépen, Győri-Lukács újabb – ezúttal a kapus lábai között bepattintott – góljával pillanatok alatt elhúztunk.

9-9

Óriási fejetlenség volt, percekig nem látott lövést a debreceni közönség, mert belemenések, elszúrt passzok, lépéshibák jellemezték a játékot. A sort Győri-Lukács Viktória törte meg, aki szépen behúzta a labdát a hosszú felső sarokba, majd Grbic is rontott egy lövést és mehettünk a döntetlenért. Hetest fújtak Simon Petra megfogásáért, ezt Klujber be is dobta! Végre egyenlő!

Zavaró

Grbic ellen jön a zavaró védekezés, ez jó fegyver lehet a mozgékony irányítóval szemben.

7-9

Rajcic ötödik védését is bemutatta, de Kuczora ütemtelen lövéssel szépített, majd Papp húzott le simán egy passzt, de nem sikerült egyre feljönni, ráadásul Ivanovic is a kapuba talált, Simon Petrától pedig elvették a labdát egy gyengécske támadás végén. Nagyon nem találja a játékát a magyar csapat, Szemerey viszont újabb két védéssel segítette a mieinket. Hosszúra nyúlt támadás végén Győri-Lukács Viktória szépített, nagyon kellett ez a gól. Időt is kért Montenegró.

5-8

Kuczora Csenge is beköszönt Montenegrónak, majd Papp Nikolett becserélését is megérezhették a vendégek. Szemerey újabb védése után Andrijana Tatar birkózókat megszégyenítő dobással küldte földre Vámost, meg is kapta a kiállítást érte, Kuczora pedig tovább faraghatott a hátrányon. Mindkét kapus védett egyet-egyet, az emberelőnyünk pedig lejárt sajnos, Grbic pedig mázlival gólt dobott.

3-7

Jót tett a szusszanás, Győri-Lukács szépített, sőt egy szépen kijátszott akció végén Szöllősi-Schatzl lőhetett. A labdája végigtáncolt a gólvonalon, de néhány milliméter hiányzott, így videózás után jogosan nem adták meg a találatot a spanyol bírók. Balszerencse, de ez volt a helyes ítélet. Grbicet ez nem zavarta meg, középről bebombázta az újabb gólt. Még jobban elhúzhatott volna Montenegró egy kontrából, de Mugosa lövését védeni tudta Szemerey.

Labdalopásból jeles

Ahogy várható volt, a montenegrói védelem kompakt és kemény, ugyanakkor a magyar támadójáték túl bizonytalan, már három labdát is lopott az ellenfél.

2-6

Végre kimaradt egy montenegrói lövés, a kapufán csattanó labda Klujbernél landolt. Nem éltünk ezzel, sőt Jaukovic és Bulatovic is betalált, ezért Golovin időt kért.

2-4

Mugosa pillanatai következtek, mert előbb értékesített egy helyzetet, majd labdaszerzést követően lerohanásból is eredményes volt. Az Eb-n szépen termelő szélsőink közül Szöllősi-Schatzl talált be elsőként, de Pletikosic azonnal válaszolt rá. Nagyobb baj, hogy Vámos ziccerét is fogta a kapus. Nem jó a kezdés.

1-1

A vendégek már nem rontották el az első lövést, Jaukovic volt eredményes. A túloldalon több kemény faulttal fogták meg a magyar támadást, végül azonban Klujber irtózatos erővel bombázott jobbról a hosszú felsőbe, ráadásul eközben épp Jaukovicot is átugrotta. A montenegrói gólszerző Vámossal ütközött, a kettőst lövés közben ugrotta át Klujber, ettől lett még látványosabb az első magyar gól.

Mi kezdjük a mérkőzést

A tiszta pirosban pályára lépő magyar csapat támadhatott először, egy ritmusváltás után Klujber eresztette el az első lövést, de Rajcic-Vukcevic védeni tudott.

Olvasói sztorik